2032-től évente rendezik majd a síelők világbajnokságait, kivéve, ha az adott évben téli olimpiát is rendeznek.
Fehéroroszország elnöke, Alekszandr Lukasenko közölte, hogy nem tervezi újraválasztását, és cáfolta, hogy fiát készítené elő utódjaként. Az autoriter vezető szerint az ország következő irányítója ne rohamtempóban változtasson, hanem folytassa a fejlődést a stabilitás érdekében.
A fehérorosz elnök, Alekszandr Lukasenko pénteken megjelent interjúban azt mondta, hogy nem tervezi, hogy újabb ciklusért induljon, és tagadta, hogy fiát készítené elő utódjaként - írja a Reuters. Lukasenko, aki szoros szövetségben áll az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal, több mint három évtizede vezeti Fehéroroszországot autoriter rendszerben, és januárban újraválasztották hetedik, öt éves ciklusára.
A TIME magazinnak adott hosszú interjúban a 70 éves Lukasenko elmondta, hogy „nem tervezi” az újraválasztást, bár tréfásan megjegyezte, hogy az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump majdnem 80 évesen „egész jól néz ki”.
Azt mondta, hogy aki őt váltja, „ne törjön össze rögtön semmit”, hanem folytassa az ország fejlesztését, hogy elkerüljék a „forradalmi összeomlást”. Lukasenko visszautasította a régóta tartó találgatásokat, miszerint fiát, Nikolajt készítené elő utódjának.
Nem, ő nem az utódom. Tudtam, hogy ezt fogják kérdezni. Nem, nem, nem. Kérdezzék meg őt magát, lehet, hogy tényleg megsértődik
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
– mondta az interjú részleteiben, amely oroszul jelent meg a fehérorosz állami hírügynökség, a Belta oldalán. Lukasenko 2020-ban levert hatalmas utcai tiltakozásokat az után az választás után, amelyet az ellenzék és a nyugati kormányok csalással vádoltak, és valamennyi vezető ellenfelét bebörtönözték vagy külföldre kényszerítették.
Néhány száz, „szélsőségességgel” és más politikai indíttatású bűncselekményekkel elítélt személyt engedtek szabadon 2024 közepe óta, amit elemzők Lukasenko nyugattól való elszigeteltségének enyhítéseként értékelnek. Ugyanakkor emberi jogi szervezetek szerint még mintegy 1200 politikai fogoly van börtönben.
Lukasenko tagadja, hogy lennének politikai foglyok az országban.
Váratlan fordulat a jegybankmilliárdok ügyében: megszólalt Matolcsy György, és áll a vizsgálatok elé
Videóüzenetben reagált az MNB-alapítványok vagyonát érintő ügyekre Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







