Micsoda? Ennyibe kerülhet itthon az új PlayStation és Xbox: 2020 őszén érkeznek

2020. szeptember 10. 05:55

Vélhetően már sokaknak viszket a tenyere (és a pénztárcája), hiszen másfél hónap múlva megérkeznek az új generációs konzolok. Sem a PS5-ről, sem az Xbox Series X-ről nem tudni sokat, az például csak a héten vált hivatalossá, hogy a Microsoft mennyiért adja majd a kisebb, Series S névre hallgató verziót. A hazai műszaki áruházak közül több is azt tapasztalta, hogy a vevők kivárásra játszanak, már nem akkora az érdeklődés a PS4 és az Xbox One iránt, mint korábban. Sőt, már a Sony és a Microsoft sem erőlteti a mostani széria akcióit. Azt is megtudtuk, hogy novemberben vélhetően sokan fognak áruhitelt felvenni.

Rengetegen várják tűkön ülve, hogy mikor jelentik már be az új generációs konzolok árait. Egyelőre annyit tudni, hogy a gépek novemberben kerülnek majd a polcokra. A héten a Microsofttól szivárgott ki infó a legúkabb Xboxról, méghozzá az, hogy a "belépő modell", az Xbox Series S 299 dollárba (kb. 90 ezer forintba) fog kerülni, a Series X 499 dollárért (kb. 151 ezer forintért) kerül majd a polcokra.

Később kiderültek a pontos hazai árak is: az Xbox Magyarország közölte, hogy az X 184 999 forintba fog kerülni itthon. A hivatalos holnap szerint az előrendeléseket szeptember 22-től fogadják. Az Xbox Series S-nek itthon 113 999 forint lesz az ajánlott fogyasztói ára. Úgyhogy itthon valamivel drágább lesz, mint a hivatalos amerikai ár.

Az S térfogatra nagyjából a X fele lesz (a gyártó szerint ezzel a valaha volt legkisebb Xbox is), ami egyfelől azért lehetséges, mert nem lesz benne optikai meghajtó, másrészt valamivel kisebb lehet a teljesítménye, így nem kell neki akkora hűtőrendszer.

A Sony konzolja, a PS5 is előrendelhető már itthon, ám ennek ára egyelőre nem ismert, azaz pletykák vannak: a konzol optikai meghajtó nélküli Digital Edition változata 399 euróba (kb. 142 ezer forintba), az optikai meghajtós normál kiadás pedig 499 euróba kerül majd, ami átszámolva 178 ezer forint.

Sokan fognak eladósodni

Az új konzolokról tehát sokmindent nem tudni még, de a Pénzcentrum kíváncsi volt, hogy alakul a piac szűk másfél hónappal az új generáció startja előtt. Kérdéseinket feltettük a legnagyobb műszaki áruházaknak. A MediaMarktnál úgy látják, hogy a vásárlók már inkább a kivárásra játszanak:

Jelenleg azt tapasztaljuk, hogy a vásárlók már nagyon várják az új modellek bevezetését és a jelenleg kapható modellek forgalmából is azt látjuk, vélhetően sokan kivárják az újak érkezését.

- írták hozzátéve, hogy a sokan tovább nyújtózkodnak, mint a takarójuk ér. Ugyanis szerintük általánosságban elmondható, hogy a konzolvásárlások kb. 10 százalékánál vesznek igénybe a vevők áruhitelt, de ez nagyban függ a mindenkor aktuális hitelajánlatoktól is (pl. igényelhető-e 0% THM-mel rendelkező hitel az adott termékre).

Ennek kapcsán az eMAG elárulta, hogy játékkonzol esetében az értékesítések 3,8 százalékaa történik áruhitelre. Ez magasabb a teljes termékportfólióban meglévő aránynál, amely 1,5 százalék. Náluk is érzékelhető némi visszaesés a konzoloknál, de szerintük nem lehet egyértelműen kijelenteni hogy a Series X-re, S-re vagy a PS5-re várnának a vevők:

A termékkategória iránt minden év júliusában - a nyári szünidő közepén - jellemzően megnő az érdeklődés, míg az őszi hónapokat pedig a kereslet mérséklődése jellemzi. E csökkenés idén sem volt jelentősebb, mint az elmúlt két év augusztusában.

Az Extreme Digital szerint már a gyártók is elengedték a mostani játékkonzolokat: ugyanis lassulás figyelhető meg, jelenleg sem a Microsoft, sem a Sony nem fókuszál a promóciókra, vevői akciós csomagokra.

Azonban az új generáció megjelenése valószínűleg vízválasztó lesz és a piac összes modelljét megmozgatja majd, hiszen valószínűleg jelentős árkülönbség lesz majd az érkező és a még piacon lévő modellek között

- tették hozzá. Az Extreme Digitalnál jellemzően nem konzolt vesznek hitelre az emberek, az áruház szerint ezen termékek nagyjából egy százalékát értékesítik részletre.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy veszi-e még valaki az előző generációs konzolokat (PS3 és Xbox360): a MediaMarktnál már nem is lehet kapni őket, az eMAG pedig arról tájékoztatott, hogy ők is csak a jelenleg futó generációt árulják, de tartozékok, játékok még kaphatók hozzájuk. Az Extreme Digitalnál is csak utóbbiak érhetőek el.

Oké, de miből?

Érdemes keresni a 0%-os áruhiteleket, ugyanis azoknál jobb nemigen van ilyen célra. Főképpen, hogy 200 ezer forintot személyi kölcsönben nemigen kaphatunk meg a bankoktól, maximum a hitelkártya jöhet szóba. Ellenben, ha mást is akarsz venni még a konzol mellé, mondjuk a karácsonyi ajándékok közül valamit, akkor érdemes lehet személyi hitelben gondolkodni. A Pénzcentrum kalkulátora szerint 400 ezer forintot 36 hónapos futamidőre például 13 007 forintos THM-plafon utáni törlesztővel tudsz felvenni az MKB Banknál, a THM pedig 10,36 százalék lesz majd jövőre. A Cetelem ugyanezt az összeget 13 076 forintos törlesztővel adná meg, 10,73 százalék THM-re. Érdemes még megnézni az UniCredit, a K&H, vagy az Erste Bank ajánlatait is. Részletek a kalkulátorban!

Címlapkép: Getty Images
Jogi nyilatkozat: A cikkben található kalkulációk adatai tájékoztató jellegűek, szerződéses ajánlatnak nem minősülnek! Az egyes konstrukciókat az adott paraméterek (termék jellege, összeg, futamidő) alapján, kalkulátorunk számításai szerinti legkedvezőbb aktuális ajánlatok figyelembe vételével választottuk ki. Az említett pénzügyi szolgáltatóktól a Net Média Zrt., mint a Pénzcentrum.hu üzemeltetője nem részesül a megjelenésükre tekintettel közvetlen díjazásban. További részletekért kattints ide!
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem