8 °C Budapest

Megtalálták a kiskaput? Ezeknél a bútorboltoknál működik az áruházi átvétel

2021. március 26. 11:02

Bár elviekben nem lehetne, több hazai bútoráruházban továbbra is elérhető a személyes átvétel opció, ha valaki a webshopból rendel. Korábban az NNK is azon az állásponton volt, hogy ha egy üzletnek az érvényben lévő jogszabályok értelmében zárva kell tartania, akkor a webshop sem adhat át helyben termékeket a vásárlóknak. A Pénzcentrum megnézte, most melyik bútorláncnál hogyan kaphatjuk meg a rendelésünket. Bónuszként az is kiderül, milyen protokoll van érvényben a Decathlonnál!

Hatalmas sorok kígyóztak a bútorboltok előtt a nyitvatartás utolsó napjaiban. Aztán jöttek a szigorítások, amelyek nyomán az összes magyarországi bútoráruháznak be kellett zárnia. A nyitásról egyelőre nem sokat tudni, Orbán Viktor péntek reggel jelentette be, hogy átalakítják a boltok működési rendjét, négyzetméteralapú létszámkorlátozást vezetnek majd be. Ám erről a részletszabályok egyelőre nem jelentek meg, így nem tudni, hogy mi lesz a sorsa a jelenleg zárvatartó bútorüzleteknek.

Sőt, elviekben a webáruházban megrendelt cuccokat sem lehetne a boltoknál átvenni, mindenképp házhozszállítást kell igényelni. Ezt a Nemzeti Népegészségügyi Központ is megerősítette, amikor az Országos Kereskedelmi Szövetség kikérte az álláspontjukat az ügyben. Az NNK kijelentette, hogy

a jelenleg érvényes jogszabályok szerint a zárva tartásra kötelezett üzlet webáruházban megrendelt terméket sem adhat át a vásátlóknak.

Azonban a feltételes mód indokolt: bár a szabályok szerint nem lehetne, több bútorbolt továbbra is üzemelteti átvevőpontjait, az áruházi kiadást. A Pénzcentrum most megnézte, melyik nagy bútorláncnál mik az érvényben lévő szabályok.

Az IKEA betűre pontosan betartja a szabályokat, sem az áruházi átvétel, sem a 0-24-es átvételi pontok nem üzemelnek. A webáruházból csak és kizárólag házhozszállításra lehet vásárolni. Az áruház arra is felhívja a figyelmet, hogy ha valaki nem tudja leadni a rendelését, akkor próbálkozzon következő nap, mivel a kapacitások függvényében tudnak kiszállítani - az online tervezési szolgáltatás is működik, viszont bútorösszeszerelést a korlátozások alatt nem vállalnak. Akinek a jogszabály érvénybe lépése előtt már leadott rendelése volt, amit átvételre kért, azzal a kollégák veszik fel a kapcsolatot.

Kérdésünkre Karina Hartai, az Örs vezér téri IKEA áruházvezetője elmondta, hosszasan értelmezték a rendeletbe foglaltakat, ennek alapján döntöttek úgy, hogy minden olyan szolgáltatást felfüggesztenek, amely személyes kontaktusokkal jár.

A Kattints és Vedd át szolgáltatásunkat addig szüneteltetjük, amíg nem kapunk teljesen egyértelmű iránymutatást arról, hogy üzemeltethetjük

- mondta az áruázvezető, majd kérdésünkre azt is hozzátette, nincsenek abban a pozícióban, hogy kommentálják más áruházak tevékenységét.

Hasonlóan jár el az XXXLutz is, náluk is csak házhozszállítással lehet a webshopból rendelni. Aki még a szigorítás előtt adta le arendelését, az keresse fel az adott áruház ügyfélszolgálatát.

A Mömaxnál sem lehet személyesen átvenni, amit az online shopból megrendeltünk, mindenképpen a házhozszállítást kell választani. Az ügyfélszolgálatuk hétfőtől szombatig továbbra is elérhető.

Működik viszont a kattints és vedd át szolgáltatás a Möbelixnél: ugyanakkor a megrendelt árut nem a boltoknál lehet átvenni, hanem Budapesten, a Gyáli úti raktár telephelyén. Itt hétfőtől-szombatig 9-től 18 óráigig, vasárnap pedig 10-től 17 óráig vehetjük át a webáruházból megrendelt cuccokat.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A Jysknél is zavartalanul megy a kattints és vedd át szolgáltatás, sőt, ők az üzletekben is kiadják az árut a honlap tanúsága szerint. Az áruátvétel hétfőtől szombatig 9 és 18 óra között érhető el, vasárnap pedig régiónként eltérő időben. Megjegyzik, hogy a Corvin Pláza, Árkád Budapest, Duna Pláza és ALLEE üzleteikben a személyes átvétel nem érhető el, ezekből az áruházakból a foglalásokat és online rendeléseket az áruházak zárvatartása alatt csak házhozszállítással tudják kézbesíteni.

Ugyan nem bútorbólt, de megnéztük azt is, mi a helyzet a Decathlonnál: a honalpjuk szerint a zárvatartás alatt csak az online rendeléseket lehet átvenni az áruháznál. Ennek két módja van: a vásárlók a boltok bejáratánál kaphatják meg a rendelésüket, de a saját parkolóval rendelkező áruházak esetében időpontot kell foglalni az úgynevezett "drive-in" rendszerben, a kollégák pedig a rendelés azonosító alapján kiviszik a termékeket a vásárlóknak a parkolóba. Megjegyzik, hogy a bepakolásban a vírushelyzetre való tekintettel nem tudnak segíteni, így aki nehezebb dolgot rendelt, az érkezzen megfelelő segítséggel.

Megrohanták a webshopot

A boltzár alatt sem nyugszanak az IKEA szerelmesei, Karina Hartai elmondta, hogy az online vásárlásból bevételük több mint duplájára nőtt a tavalyi év azonos időszakával összehasonlítva, és jelentőst növekedést tapasztalnak az online tranzakciók kapcsán is.

A tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 260 százalékra emelkedett a tranzakciók száma

- ismertette az áruházvezető. Mint elmondta, az otthoni munkavégzéshez, otthoni oktatáshoz kapcsolódó termékek - pl. asztalok, székek - kapcsán megnövekedett az érdeklődés.

Összességében elmondható, hogy az emberek több időt töltenek otthonaikban. Úgy látjuk, hogy az irodabútorok, tárolási megoldások és a nappali bútorok is nagy népszerűségre tesznek szert. Az eladási darabszámokat tekintve elmondhatjuk, hogy az ADILS asztalláb, illetve a HJÄLPA és UTRUSTA sarokpántok, valamint az ételtárolók a legnépszerűbbek, azonban bevételi szempontból a kanapék (HEMNES és GRÄLVIKEN), a gardróbok (PAX) és a kültéri bútorok (ÄPPLARÖ) a legeredményesebbek mind a három áruházunkban - de természetesen mindig vannak különbségek a három helyszín között.

Ugyanakkor előfordulhat, hogy a terhelés miatt fennakadások keletkeznek a webshopban, ilyen esetekben Karina Hartai azt tanácsolta, hogy próbáljuk más időpontban. Ugyanis a házhozszállítási és online tervezési szolgáltatások a szabad kapacitások függvényében elérhetőek. Az áruházvezető hozzátette, hogy amennyiben a termékek elérhetőek, a szállítási határidő rendszerint legfeljebb 7 nap a megrendelés visszaigazolásától számítva.

Kivételes esetekben, vagy ha a termékek nincsenek készleten, a szállítási határidő hosszabb is lehet. Ha ilyen helyzet áll elő, arról a vásárló haladéktalanul tájékoztatást kap az IKEA munkatársaitól

- tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 16. 14:08
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm