Már a mindössze néhány napig tartó túlevés is képes tartósan megzavarni az agy és a bélrendszer közötti finom egyensúlyt.
Az összesített hazai online kiskereskedelmi forgalom elérte az éves 1 milliárd eurós értékhatárt, ami azt jelenti, hogy tavaly arányaiban háromszor gyorsabban bővült a teljes hazai kiskereskedelemnél. A korlátok azonban már látszanak.
Internetes vásárlásokból származik a teljes magyar kiskereskedelmi forgalom 3,9 százaléka. A nyugati piachoz képest a magyar még jóval elmaradottabb, de elég jók az előrejelzések - derült ki az Árukereső.hu és a GKI digital közös felméréséből.
A hazai online kereskedelem 1 milliárd eurós értékhatárt ért el tavaly. Az Európai Unió teljes online kereskedelmi forgalma 2015-ben (2016-os adat még nincs) összesen 410 milliárd euró volt.
Változások is voltak bőven tavaly az online kereskedelemben. Még mindig fejnehéz a piac, a legnagyobb szereplők dominálják a trendeket, és a forgalmat is. A Black Friday akcióban szinte az egész magyar online kereskedelmi szektor részt vett. Új áruházak is bőven megjelentek a piacon, főként a ruházat és a divat terén. 2016 végén kijött az új szabályozás, ami okozott kisebb nehézséget, ugyanakkor átláthatóbbá vált az online vásárlások rendszere, és a piacot is tisztította.
A bővülésben közre játszott a makrokörnyezet is, alacsonyabb kamatkörnyezet miatt bátrabban nyúltak az emberek áruhitelhez. 2,8 millió online vásárló volt az elmúlt évben. Csak 5 százalékuk vásárolt évente mindössze egyszer, a 40 százalékuk viszont több, mint 10 alkalommal vásárolt. A vevők 27 százaléka fővárosi lakos.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mire költöttünk ennyit?
Műszaki cikkeket vásároltunk a legtöbbet az interneten, 59 milliárd forintot (ez 24 százalékos növekedés) költöttünk ilyen termékekre, és 19 400 forint volt az átlagos kosárérték. A második helyen a játékok, könyvek állnak, erre 40 milliárdot költöttünk, 14 százalékkal többet, mint 2015-ben, és átlagosan 9 400 forintot költöttünk egy vásárlás alkalmával. A számítástechnikai termékek piaca visszalépett a 2015-ös második helyről, már csak a harmadik legnépszerűbb termékcsoport volt (38 milliárd forint), aminek az az oka, hogy kisebb mértékű volt a bővülése, mint az előző két csoportnak. Negyedik helyen a divat és a sport áll (26 milliárd forint), az ötödiken a szépség és az egészség (25 milliárd forint), a hatodik helyen pedig az otthon, kert (16 milliárd forint).
A fenti adatok csak a magyar webáruházakra vonatkoznak, arról nincs adat, hogy a magyarok mennyit és mit vásárolnak külföldi online áruházakból.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








