Szeptemberben látványosan nőtt a hazai kiskereskedelmi forgalom, a kereskedők szerint azonban a 4,3 százalékos bővülés még nem jelent tartós fordulatot.
Lassult és jelentősen drágult az Európán kívüli postai küldemények szállítása a koronavírus-járvány miatt - mondta Panulin Ildikó, a Magyar Posta Zrt. szóvivője csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A szóvivő elmondta, a járvány elején a légi járatok drasztikus csökkentése miatt állt elő a mostani helyzet. Ráadásul nagyon sok cég veszélyhelyzeti felárat állapított meg, amit a Posta nem tud megtenni.
A megrendelt csomagok 80 százaléka az Európai Unión kívülről érkezik, főkét az Egyesült Államokból és Kínából. A járvány miatt Kína már átállt arra, hogy vasúton szállítson Európába - tette hozzá.
Kitért arra is, továbbra is van levélforgalom, sőt a Kínából érkező csomagok nagy része is levélküldeményként érkezik, ami azt jeleni, hogy hiába nem levélformájú a csomag, úgy van elkönyvelve.
Életveszélyes kütyük a magyar otthonokban: tízből nyolc vizsgált USB-töltő megbukott az ellenőrzésen
Az NKFH laboratóriumában megvizsgált 186 USB-töltő közül 156 nem felelt meg a biztonsági követelményeknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







