Elárulta a Spar, milyen termékekből fogyott a legtöbb a karantén alatt

2020. július 16. 11:04

A Spar Magyarország Kft. 2019-ben 679,6 milliárd forint forgalmat realizált ez 10 százalékkal több, mint 2018-ban - mondta el az üzletlánc április 16-i sajtótájékoztatóján Heiszler Gabriella, ügyvezető igazgató, aki többek között beszámolt arról is, mennyire érintette súlyon az új koronavírus-járvány az üzletláncot; miből vásároltak a legtöbbet az emberek a krízis időszak alatt; illetve arról is mit kellett feladniuk a kiskereskedelmi láncokat sújtó különadó miatt.

A Spar Magyarország Kft. 2019-ben 679,6 milliárd forint forgalmat realizált ez 10 százalékkal több, mint 2018-ban

- mondta el a Spar április 16-i sajtótájékoztatóján Heiszler Gabriella, ügyvezető igazgató, aki mindezek mellett ismertette még a boltlánc több fontos statisztikai adatát is:

  • 5 év alatt 38,4 százalékkal nőtt a forgalom, ez + 188 milliárd forintot jelentett;
  • 5 év alatt 107 milliárd forintot ruháztak be a magyar piacra, ebből 2018-2019 között 25 milliárdot;
  • 5 év alatt 116 új Spar üzlet nyílt, ebből egy év alatt, 2018-2019 között 17.

Az ügyvezető igazgató a boltokkal kapcsolatban elmondta, nincs könnyű dolguk, hiszen Magyarországon a plázatörvénnyel kell együtt élni, így 5 év alatt az üzletek alapterület összesen csupán 5 százalékkal nőtt.

A sajtóeseményen Szalay Zsolt, ügyvezető igazgató arról is beszámolt, hogy a Spar forgalmának két harmada a szupermarketekben realizálódik. Illetve beszélt arról is, hogy az Interspar üzletekben teljesen megújult a pékáru részlet, illetve kihelyeztek prémium söröket is a boltokban. 

Az ügyvezető elmondta, a tavaly indított online is szépen muzsikált 2019-ben, a pandémia idején pedig még brutálisabb volt a növekedés. A boltlánc húsüzeme is növekedni tudott egy év alatt, 2019-es forgalma 40,9 milliárd forint volt. Az ügyvezetők beszámoltak arról is, hogy a Spar sajátmárkás termékei az összes bevétel 25 százalékát adják. 

A karanténos időszak alatt a sajátmárkás termékek értékesítése egyébként 1 százalékkal nőni tudott, hiszen a vásárlók sokkal jobban odafigyeltek a pénztárcájukra

- mondta el Heiszler Gabriella.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ekkorát ütött a pandémia a Sparon

A Spar ügyvezetői több statisztikai adatot is megosztottak arról, mekkorát ütött rajtuk az új koronavírus-járvány a legnehezebb időszakban:

  • munkatársaknak adott maszkok: 187 000
  • kasszákhoz plexi kihelyezés: 2164/12 nap alatt
  • pandémia előtt 2800 megkeresés érkezett a Spar ügyfélszolgálata egy hónap alatt, ez márciusban 5532-re, áprilisban 3824-re nőtt

a kijárási korlátozás alatt a következő termékek iránti kereslet növekedett a leginkább:

  • wc papír - 133%
  • élesztő - 252%
  • tisztítószerek - 289%
  • liszt, rizs, tészta - 170%
  • só - 155%
  • sütőpapír - 168%

Az adatokból az is kiderült, hogy az üzletekben a pandémia ellőt a bankkártyás fizetések az összes fizetés 44 százalékát tették ki, ez márciusban 50, áprilisban már 55 százalékra nőtt. Ezen felül megtudtuk azt is, míg a boltlánc átlagosan naponta 505 000 GVE-t (logisztikai fogalom: egy GVE olyan mint egy karton például tej) mozgat meg, a krízis időszakban ez 773 728-ra nőtt, ugyanazzal a munkaerővel, ugyanazzal a járműparkkal. 

A sajtóeseményen Heiszler Gabriella elmondta azt is, hogy a kiskereskedelmi különadó bevezetése miatt az üzletláncnak:

  • jelentősen meg kellett vágniuk a marketing büdzsét,
  • szinte teljesen lecsökkentették a diákfoglalkoztatást,
  • a túlórák teljesen megszűntek a munkavállalók számára,
  • bizonyos beruházásokat el kellett tolniuk, új tehergépjárművel például idén nem vásárolnak.
Címlapkép - MTI/Mónus Márton

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem