A borravaló mértéke átalakulóban van, szektoronként eltér, és az évszakok is érezhetően befolyásolják.
A KSH legfrissebb statisztikái szerint ismét jócskán voltak olyan termékek, amiknek 1 év, de akár egyetlen hónap alatt is jócskán kilőtt az áruk. Éves összevetésben ilyen volt például a napraforgó étolaj, az alma vagy éppen a rizs átlagára, de 2021 februárjára az uborka kilója is brutálisan megdrágult 2021 januárjához képest. Ezen felül pedig azt is el lehet mondani, hogy a 10 legjobban dráguló termék, mind éves, mind pedig havi összehasonlításban jócskán a sokszorosa annak, mint amit a statisztikai hivatal nemzetgazdasági szinten mért.
A KSH legfrissebb jelentésében közölte, hogy a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk ára jelentősebben, az élelmiszereké és a tartós fogyasztási cikkeké az átlagost kissé meghaladó mértékben emelkedett. Ehhez képest egy hónap alatt, azaz 2021 januárjáról februárra a fogyasztói árak 0,7 százalékkal emelkedtek.
Az adatok elemzése során a Pénzcentrumon megvizsgáltuk azt is, hogy a nemzetgazdasági szinten mért átlagos infláció milyen egységnyi fogyasztói árnövekedést rejt magában az egyes termékek, illetve szolgáltatások terén. A KSH által közreadott, majdnem 100 elemet tartalmazó listából kiderült például, hogy
Ezen felül pedig még további 11 termék átlagára esett át 10 százalékon felüli áremelkedésen 2020 és 2021 februárja között. Összességében pedig azt is mondhatjuk, hogy egy esztendő alatt a top 10 csúcsdráguló termék átlagára átlagosan
A statisztikából látszik, hogy 3 legdurvábban dráguló terméken kívül a top 10-ben helyet kapott még 2 féle cigaretta, a fehér kenyér, a narancs, a Nemzeti Sport, a félbarna kenyér, és a kristálycukor is. Mutatjuk azt is, hogy e termékeknél hogyan alakult pontosan az átlagára 2020 és 2021 februárjában.
De mi történt az árakkal 1 hónap alatt?
Természetesen az éves adatokon túl kíváncsiak voltunk arra is, miként változtak az hazai árak egy hónap leforgása alatt. Éppen ezért megvizsgáltuk azt is, hogy 2021 januárja és 2021 februárja között melyik volt az a 10 termék, aminek leginkább növekedett az átlagára. A győztes
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ez volt egyébként az egyetlen olyan termék, aminek az átlagára 10 százalék fölötti dráguláson ment át, de azért 5 százalék fölötti növekedést produkált a napraforgó étolaj litere és a banán is. Előbbi átlagára 7,6 százalékkal, míg utóbbié 5,3 százalékkal lett magasabb februárra, januárhoz képest.
Ahogy látjuk, a top 3 legjobban dráguló termék mellé, a bővített, 10-es listára felfért még az autóbenzin, a citrom, a dobozos narancslé, a pasztőrözött ESL tej, a gázolaj, a fejes káposzta és a csirkemellfilé is. A top 10, egy hónap alatt legjobban dráguló termék átlagos drágulása egyébként összesen 5,3 százalékos volt, ami
Ezeknek a termékeknek az átlagára pedig a következőképpen alakult ebben az időszakban:
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








