Az európai uniós szabályozással összhangban, augusztus 3-án végleg érvényüket vesztik a régi típusú, könyv formátumú, határidő nélkül érvényes személyazonosító igazolványok.
Átfogó, laboratóriumi méréseken alapuló országos ellenőrzést indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a forrólevegős sütők (airfryer) energiafogyasztásának és jogszabályi megfelelőségének vizsgálatára - közölte a hatóság pénteken
A közlemény szerint a program célja annak feltárása, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható airfryer készülékek megfelelnek-e az európai uniós környezettudatos tervezési (ecodesign) előírásoknak, különös tekintettel a készenléti és kikapcsolt állapotban jelentkező energiafogyasztásra.
A kormányhivatalok által végrehajtott mintavételezés országszerte, nagy áruházláncokban és kiskereskedelmi egységekben történik, így a vizsgálat az elérhető termékek széles körét érinti.
Az ellenőrzés során kiemelt szerepet kap az EK-megfelelőségi nyilatkozat vizsgálata, amely azt igazolja, hogy az adott készülék megfelel az európai uniós előírásoknak. A dokumentum hiánya vagy hiányossága esetén a gyártó, az importőr és a forgalmazó felelőssége egyaránt megállapítható, ami hatósági intézkedést von maga után.
A dokumentáció ellenőrzése mellett a hatóság a készülékek működési jellemzőit is vizsgálja: az uniós szabályozás értelmében minden ilyen berendezésnek biztosítania kell olyan üzemmódot, amely hálózatra csatlakoztatva alacsony energiafogyasztást garantál, amikor a készülék nincs használatban.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A készenléti energiafelhasználás csökkentése kiemelt jelentőségű, mert az egyenként csekély, de folyamatos fogyasztások összességében jelentős terhet jelenthetnek a háztartások és a környezet számára - tették hozzá.
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







