11 °C Budapest
Technology of making cheese on factory, shot through glass, mens hand mixes and cooks cheese with big turner in huge metal tube. Horizontal. Flecks on glass.

1000 forinttal is csökkenhet a trappista sajt kilós ára: ha ez bekövetkezik, sok vásárló fog örülni

2023. február 6. 08:44

Raskó György agrárközgazdász szerint a trappista sajt kilós ára akár 1000 forinttal is csökkenhetne, ha ez bekövetkezne– írja a Magyar Hang.

Raskó György a lapnak adott interjújában többek között elmondta, ha kivezetnék az árstopot, akkor a 2,8 százalékos tejről az emberek visszatérnének a másfél százalékos zsírtartalmú tej vásárlására, így több tejzsír marad, az ebből készített termékek – mint a vaj vagy a sajt – ára pedig a kivezetést követő két-három héten belül esni kezdene. Az agrárközgazdász számításai szerint a trappista sajt kilónkénti ára például ezer forinttal is csökkenhetne.

Raskó György más káros hatásokról is beszélt, konkrét példája szerint egy évi hárommilliárdos bevételű, hat üzlettel rendelkező dunántúli kisvállalkozó számításai szerint az ársapkák miatt májusban kétmillió, szeptemberben már hatmillió, decemberben pedig tízmillió forintos havi veszteséget szenvedett el. A beszerzési ár ugyanis egyre távolabb kerül a hatósági ártól.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem