A KSH adatai szerint a boltok forgalmának volumene 4,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, miközben az előző hónaphoz képest 1 százalékos bővülést mértek.
A péksütemények fogyasztása dinamikus növekedést mutatott az elmúlt években. 2014 és 2019 között, vagyis mindössze 5 év alatt szinte megduplázódott: minden egyes magyar 10,4 kilogramm helyett immár 19,9 kilogrammot fogyaszt évente.
Átlagosan közel 20 kilogramm péksüteményt fogyaszt évente minden egyes magyar. Ez a szám megduplázódott az elmúlt 5 évben, miközben a kenyérfogyasztás jelentős csökkenést mutat. Jellemző trend a különféle „mentes” és reform termékek piacának évi kétszámjegyű bővülése, valamint a koronavírus-járvány miatt a fogyasztói szokások átalakulása is – derül ki a Pek-Snack elemzéséből.
Egy átlagos gyermekes háztartás a KSH adatai szerint 18,5 kilogramm péksüteményt fogyaszt el egy esztendő alatt. Ezzel párhuzamosan a korábbiakhoz képest jóval kevesebb kenyér fogy: évi 38,5 kilogramm helyett már csak 28,3.
A legtöbb kenyeret és péksüteményt az egyedülálló férfiak fogyasztják: 62, illetve 40,8 kilogrammot évente. Náluk is hasonlóan jellemző a kenyér térvesztése a péksüteményekkel szemben.
– mutatott rá a jellemző trendekre Antal Csaba, a Pek-Snack Kft. ügyvezető igazgatója. Jelentős trend a különféle „mentes” és reform termékek piacainak bővülése is: a gluténmentes termékek vásárlása évi 14 százalékkal, a laktózmentes termékeké 9 százalékkal, a növényi alapú áruké pedig 10 százalékkal növekszik.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Általánosan jellemző a nagyobb piaci szereplők helyzetére, hogy árbevételük a 2020-as évhez képest emelkedést mutat, viszont a Covid előtti, 19-es szintet még nem érte el. A Pek-Snack tapasztalatai szerint a pékárukat értékesítő partnereik nagy részének megváltozott a piaci helyzete a koronavírus-járvány miatt kialakult új szokások miatt.
Mivel a péksütemények inpulz termékek és elsősorban útközben vagy helyben fogyasztják őket, a megváltozott életritmus – nem járunk dolgozni, nem megyünk iskolába – jelentős hatással van az ilyen szolgáltatásokra szakosodott üzletekre. A járvány következménye az is, hogy a szakboltok súlya a vásárlásban lecsökkent és inkább az élelmiszerboltokban szerzik be a vásárlók a péktermékeket. Antal Csaba hozzátette, hogy a magyar és a nemzetközi piacon azok a gyártók érvényesülhetnek hosszútávon, amelyek folyamatosan fejlesztenek.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







