11 °C Budapest
Nem érdemes spórolni: ezeket a játékokat inkább ne vedd meg gyereknapra, veszélyesek lehetnek

Nem érdemes spórolni: ezeket a játékokat inkább ne vedd meg gyereknapra, veszélyesek lehetnek

2021. május 30. 10:32

Gyermeknap közeledtével jellemzően megnő a kereslet a különböző játékok, például babák, állatfigurák, társasjátékok iránt, ezért érdemes számolni a hamis, vagy illegális forrásból származó termékek tömeges megjelenésével. Ezek az árucikkek sajnos többféle módon károsíthatják a vásárlókat, és emellett a magyar gazdaságot is.

A hamisított játékok forgalmazása igen jelentős részét teszi ki az Európai Uniót célzó illegális kereskedelemnek. Az Európai Bizottság adatai szerint 2018-ban csaknem 740 millió euró értékben, körülbelül 27 millió hamis terméket foglaltak le az unió külső határain, és a lefoglalt árucikkek mintegy 14 százalékát a játékok tették ki. Ezzel a cigaretta után a játék volt a második legnagyobb számban lefoglalt árucikk abban az időszakban.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) támogatásával 2020. október 19-én vette kezdetét az Europol LUDUS kódnevű akciója, amely célja a hamisított gyermekjátékok szállításának és tárolásának felderítése volt. Az idén januárban lezárult művelet során közel 5 millió hamis játékot foglaltak le, több mint 16 millió euró (több mint 5,6 milliárd forint) értékben. Az akció keretében mintegy 4800 ellenőrzést hajtottak végre összesen 24 országban, köztük Magyarországon is. Az Europol akciójának eredményeként 125 bírósági eljárás indult, továbbá 11 csalót tartóztattak le, és számos ország indított vizsgálatot a gyermekbiztonságot veszélyeztető bűnügyi hálózatok felszámolására.

Legnagyobb számban játékautók, társasjátékok és népszerű gyermekműsorok szereplőit ábrázoló bábuk szerepeltek a lefoglalt tárgyak között. Ezeket a termékeket rendkívül nehéz megkülönböztetni az eredeti játékoktól, pedig szinte minden esetben komoly egészségügyi kockázatot jelentettek a gyermekre nézve, ugyanis nem estek át a törvény által előírt szigorú biztonsági vizsgálatokon.

A probléma Magyarországot is minden évben érinti, ezért a hatóságok folyamatosan, a LUDUS-hoz hasonló, összehangolt akciókkal dolgoznak azon, hogy visszaszorítsák a hamis játékok piacát. A vásárlásaink során ezért is fontos, hogy mindig tájékozódjunk, honnét vásárolunk. A jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben és a gazdaság újbóli megerősítése miatt érdemes arra is figyelni, hogy minél több magyar gyártótól származó terméket vásároljunk. Ez a jelenlegi helyzetben minden eddiginél fontosabb

– hangsúlyozta Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület alelnöke. Hozzátette, a vállalkozások számára is fontos, hogy a lehető legtöbb módon védjék a termékeiket. A különböző oltalmi formákkal egyrészt védelmet kaphatnak a termékeik a hamisítás ellen, másrészt ezek segítségével gazdasági előnyre is szert tehetnek.

A pénzügyőrök a műveletben végzett áruvizsgálatokban összesen mintegy 125 kilogrammnyi szellemi tulajdonjogot sértő árut találtak. Ezek szinte minden esetben napjaink népszerű filmes figuráit, járműveit ábrázoló kockajátékok voltak. Az árut az eljárások befejeztével megsemmisítették

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

– ismertette a magyar vámhatóság eredményeit Bakai Kristóf Péter pénzügyőr ezredes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vámszakmai szakfőigazgatója.

Európai uniós felmérések szerint a játékszektort érintő hamisítások miatt az elmúlt években összesen több mint 13 ezer ember veszítette el az állását. A hazánkat érő kár évente átlagosan meghaladja a 3,3 milliárd forintot is, ami nem foglalja magában a viszonteladók veszteségét.

A nem megbízható forrásból származó játékszerek amellett, hogy fulladást okozhatnak, egészségkárosító, mérgező vegyi anyagokat is tartalmazhatnak. A nem ellenőrzött forrásból származó elektronikus játékok hangereje pedig túllépheti az előírt határértéket, amely így károsíthatja a gyermekek hallását.

A hamisított játékok szinte pontos másolatai az eredeti termékeknek, így a megelőzés leghatásosabb módszere, ha kizárólag közismert forgalmazótól, márkaboltból szerezzük be a gyermeknapi ajándékot. Legyünk résen, ha olyan népszerű játékot kínálnak számunkra, amely az ismert üzletekben az ünnep miatt már elfogyott. Mivel a gyermekeink egészsége a tét, így nem éri meg kockáztatni az olcsó termékekkel.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem