Több mint kilencszáz jelölés közül választotta ki a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma azt a harminc kiválóságot, akik 2026-ban esélyesek a Prima Primissima díjra.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) friss kutatása szerint a 10 legnagyobb forgalmat generáló élelmiszer-kiskereskedelmi lánc kínálatában a termékek 70,53 százaléka volt magyar. A hat évvel korábbi eredményekhez képest pozitív elmozdulást mértek a tejek, gyümölcsök és zöldségek, a méz és a tojás tekintetében. A leginkább a friss gyümölcsök, zöldségek esetében nőtt a magyar termékek aránya a boltok polcain, 11,51 százalékkal.
A Nébih kutatása rámutatott, hogy az elmúlt hat évben csökkent a magyar termékek aránya a legnagyobb élelmiszerláncoknál. A 10 vizsgált kereskedelmi láncból 9 esetében csökkenést tapasztaltak a 2014-es felmérések eredményeihez képest, csak az Aldi volt a kivétel: de itt is csak 0,85 százalékkal nőtt a magyar termékek aránya.
Leginkább a magasan feldolgozott termékek esetében nőtt az import termékek aránya: a joghurtok közt csak 19,41 százalék volt a magyar termék, a sonkáknak 38,26 százaléka származott Magyarországról, míg a sajtok esetében ez az arány 46,68 százalék. Jó hír, hogy a mézek esetében 97,18 százalék volt a magyar termékek aránya, és a csirkehús (93,85%), túró, kefir, tejföl kategória (89,39%), de akár a meggybefőtt, kukoricakonzerv (73,96%) is jól szerepeltek.
A Nébih csaknem 40 ezer terméket vizsgált az Aldi, Auchan, CBA, Coop, Lidl, Metro, Penny, Reál, SPAR, Tesco boltjaiban, 16 termékkategóriát vettek górcső alá, mindegyike élelmiszer. A jelentés részletesen itt olvasható.
Kiderült, hogy a vizsgált termékek közül a csomagolt sertéshús esetében az Aldi, Auchan, Lidl és SPAR kínálatában 100 százalék volt a magyar áru aránya! A csomagolt friss csirkehús esetében hasonlóképpen az Aldi, Auchan, Lidl, illetve a Penny, és Tesco győzedelmeskedtek (100%-kal). A magyar sonkák versenyét a Coop nyerte, a szalámik, szárazkolbászokét a SPAR, a virsli, párizsi kategóriát a Reál.
A tojásokat pedig a Lidl, Penny, Reál és Tesco esetében 100 százalékban magyar tyúkok tojták, a mézek közül pedig az összeset a polcon magyar méhek gyűjtötték az Aldi, CBA, Coop, Lidl, Penny, Reál, Tesco boltjaiban. A friss gyümölcsök, zöldségek legnagyobb arányban (87,26%) a Pennyben származtak Magyarországról, a lekvárok, dzsemek kategóriában pedig az Aldi győzedelmeskedett 100 százalékos ereménnyel.
Mennyire fontos a vásárlóknak a magyar termék?
Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, a magyar vásárlók egyre környezettudatosabbak. Nem csak azért vásárolnak szívesebben magyar terméket, mert akkor nem több ezer kilóméterről érkezett "friss" gyümölcsöt esznek pl., hanem azért is, mert a fogyasztásuk így fenntarthatóbb, környezetbarátabb. A másik aspektus, ami miatt a magyar termék mellett döntenek, hogy így támogassák a gazdaságot, nem csak élelmiszerek, hanem más termékek esetében is.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Egy tavaly év végi felmérés szerint a magyar vásárlók többsége még a pandémia idején is kiemelten fontosnak tartotta, hogy online vásárlásával segítse a magyar gazdaságot: a megkérdezettek több mint fele rendelt magyar terméket 2020 második felében legalább egyszer. A válaszadók többsége úgy vélte, hogy a magyar termékek vásárlásával támogathatják a gazdaságot ls 63 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy számára fontosabbá vált az elmúlt időszakban, hogy magyar terméket rendeljen.
Korábban egy másik, ehhez kapcsolódó kérdésben kértük a Pénzcentrum olvasóinak véleményét: mennyire tartják fontosnak, hogy magyar tulajdonú üzletben vásároljanak. Az eredmény azt mutatta, hogy a magyar vásárlók számára a minőség a legfontosabb (39%), de az alacsonyak árak (31%) is nagy súllyal esnek a latba. Ami meglepő eredmény a szavazásban, hogy mindössze 6 százalék számára fontos, hogy ne külföldi, hanem magyar tulajdonú legyen az üzlet, ahol vásárol, viszont 24 százalék kifejezetten kerüli az ilyen üzleteket. Vagyis a válaszadók negyede nem szívesen költi a pénzét ilyen boltokban!
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






