A Lidl legújabb kampánya jól mutatja, hogy ma már egy ügyes popkulturális utalás sokszor többet ér, mint egy hagyományos reklám.
A tavaszi - járványhelyzet okozta - visszaesést követően ismét kezd magára találni a hazai turizmus és vendéglátás, ezt mutatják az OTP SZÉP kártya adatai. A feltöltések összege májusban már meghaladta az egy évvel korábbi értéket, a költéseké pedig megközelítette a 2019. májusi számokat. A nyári szezonban további lendületet adhat a költéseknek és a belföldi turizmusnak az OTP SZÉP kártya megújult applikációja, amely előlegfizetés funkcióval is kibővült.
Az OTP SZÉP kártya legfrissebb adatai alapján aktív nyárra számíthat a hazai turisztikai és vendéglátó szektor. A kora tavaszi visszaesést követően ugyanis májusra már a tavalyi szint közelébe emelkedett a költések összege, a feltöltéseké pedig meg is haladta az egy évvel korábbi eredményt.
Idén áprilisban, elsősorban a veszélyhelyzet miatt szükséges korlátozások következtében a költések összege 24 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest. Ehhez képest májusban az OTP SZÉP kártya birtokosai mindössze 7 százalékkal költöttek kevesebbet, mint egy éve ilyenkor. A visszaesés a szálláshelyi költéseket érintette a leginkább, de a pozitív változás már itt is egyértelmű.
"Az OTP SZÉP kártyás költésekből is látható, hogy az elmúlt hónapok elsősorban az otthonmaradásról, és a kivárásról szóltak. Erre reagáltunk mi is, amikor a kibocsátók közül elsőként elengedtük a lejáró, két évvel korábbi feltöltések után felszámított díjat. Mára viszont örömmel tapasztaljuk, hogy a kártyabirtokosaink a korlátozások enyhülésével ismét használni kezdték a juttatásaikat" - nyilatkozta Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP Pénztárszolgáltató vezérigazgatója. A szakember hozzátette: "az elsősorban szálláshely-foglalásra használt előlegfizetési funkció esetében idén áprilisban a tavalyi érték harmadára esett vissza az elköltött összeg, de májusban már csak 15% volt az elmaradás. Abban bízunk, hogy a veszélyhelyzet várhatóan júniusi megszüntetése után tovább javulnak majd a mutatók, és beindul a hazai turizmus."
A kártyabirtokosok az év első öt hónapjában összesen 90 milliárd forintnyi feltöltést kaptak munkáltatóiktól, és több mint 55 milliárd forintot költöttek. Előbbi 7, utóbbi pedig 20 százalékos emelkedés a 2019-es eredményekhez képest.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Azoknak sem kell lemondani az élményekről, akik a járványhelyzet miatt esetleg csak később terveznek utazást. A mostantól elérhető új applikációnak köszönhetően bárki pillanatok alatt feltérképezheti az országban elérhető SZÉP-kártya-elfogadóhelyeket. Az új alkalmazásban egyszerűbb és kényelmesebb lett az előlegfizetési funkció és a keresési lehetőségek is bővültek - írja közleményében a bank.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







