Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Noha egyre kevesebb a fogyasztóvédelmi jogsértés, ha webáruházban szeretne vásárolni valaki, érdemes odafigyelnie, ha nem akar pórul járni.
Jobban odafigyelnek a webshopok a fogyasztóvédelmi előírásokra, a fogyasztóvédelmi jogsértést újra elkövető webáruházak aránya 14 százalékra csökkent idén a korábbi 54 százalékról - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A jelentős javulás a tárca szerint az elektronikus kereskedelem fogyasztóvédelmi ellenőrzéseit szigorító, tavaly decemberben elfogadott törvénymódosításnak köszönhető.
A kis- és középvállalkozásként működő webáruházak nem kapnak bírságot az első alkalommal, amikor a fogyasztóvédelmi szabályok megsértésén kapják őket, csak egy 30 napos figyelmeztetést kapnak, hogy addig javítsák a jogsértést. A visszaesőkre viszont 200 ezertől 2 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki az NFM-be beolvadt fogyasztóvédelmi hatóság.
Az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is az ellenőrzött webáruházak 88 százalékánál talál problémát a hatóság. A közlemény szerint az NFM internet laboratóriuma és a fogyasztóvédelmi hatóság idén több mint 500 webáruházat vizsgált. A tipikus hiányosságok közé tartozik, hogy a
- a webáruházak nem tájékoztatják az vásárlókat megfelelően a 14 napos elállás lehetőségéről;
- az elállási jog gyakorlását többletfeltételekhez, például eredeti, bontatlan csomagolás meglétéhez kötik;
- sokszor nem közlik megfelelően a webshop elérhetőségi adatait, így sokszor azt se tudni, hogy hazai webshoptól rendel-e a vásárló. Csupán a magyar nyelvű honlap és a ".hu" végződés nem garantálja ezt.
A jogsértő webshopokat külön adatbázisban gyűjti a fogyasztóvédelmi hatóság, amelyben a cégek ellen hozott jogerős határozatok mellett azt is látni lehet, hogy az adott cég teljesítette-e a határozatban előírtakat.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







