7 °C Budapest

Így tarol a Tesco Magyarországon: a számok

Pénzcentrum
2012. május 30. 05:23 3 perc

Egy év alatt gyakorlatilag nem változott a legnagyobb forgalmú élelmiszer-kereskedelmi láncok erősorrendje Magyarországon, azaz továbbra is a Tesco, a CBA és Coop állnak az élen. A Tesco forgalma 705,2 milliárd forint a 2011.-2012-es üzleti évben, szemben az egy évvel korábbi 666,5 milliárddal. Többek között ezt tükrözi a toplista, amit a vállalatok saját közlése, illetve becslések alapján állított össze a Nielsen, a fogyasztók médiahasználatáról és vásárlásairól információkat, valamint ismereteket szolgáltató globális vállalat.

Sok dolog átalakult az FMCG (Fast Moving Consumer Goods - gyorsan forgó fogyasztási cikkek) kiskereskedelmében tavaly, de a toplista élmezőnye nem változott. A piacvezető Tesco forgalma a tavalyelőtti 666,5 milliárd forint után 705,2-re emelkedett a 2011. március-2012. februári gazdasági évben. Utána következik 2011-ben a CBA 565, míg a Coop 510 milliárd forinttal.

Őket követi, szintén az előző évihez hasonló sorrendben a Spar 389,6 és a Reál 367 milliárd forintos forgalommal.

A toplistán három helycserét regisztráltak. A Lidl az Auchan elé került, a rangsor hatodik helyére. Az Aldi a drogerie marktot előzte, és a tizenegyedik helyet foglalja el. Közülük a Lidl 234,6, míg az Aldi 69,0 milliárd forint bevételt ért el, a Nielsen becslése szerint. A Rossmann pedig most tizenharmadik, mivel a Match-nál nagyobb lett a bevétele, az elmúlt év során.

Ami a boltláncok terjeszkedését illeti, lelassult. 2010-hez képest a múlt év során legnagyobb ütemben a Lidl, Aldi, Tesco, Penny és drogerie markt növelte bolthálózatát. Közülük a Lidl tizenhárom új üzletet nyitott tavaly, az Aldi ötöt, Tesco hetet, míg a Penny Market és a drogerie markt egyaránt hármat.

- Hazánkban a kirívóan alacsony fogyasztói bizalom ellenére csak mérsékelten csökkent az élelmiszer, háztartási vegyiáru és kozmetikum bolti eladása mennyiség szempontjából tavaly, az előző évhez képest, a Nielsen által mért kategóriákból. Az élelmliszerkereskedelem viszonylag jó teljesítménye a vállalatok erőfeszítéseinek köszönhető - mondta Szalókyné Tóth Judit, a Nielsen ügyvezető igazgatója. - Ismerik fogyasztóikat, igyekeznek hatékonyan reagálni a változásokra. Bevetik a korszerű eladásösztönzés teljes arzenálját. Többek között optimális választékkal, átgondolt árpolitikával, vonzó promóciókkal törekednek a sikerre.

Tükrözi az FMCG vállalatok aktivitását a tévé-reklámok költési toplistája is. Hazánk tévé-csatornái múlt évben 3,38 millió reklámot sugároztak. Ebből több mint egyharmad, 1,27 millió jutott az élelmiszerek, háztartási vegyiáruk és kozmetikumok gyártóira; közel 90 ezer pedig a boltláncokra.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A láncok többsége koncepciózus kampányokkal, aktív reklámozással igyekszik megnyerni új vevőket, illetve növelni meglévő vásárlóik lojalitását.

Változások jönnek a magyar kiskereskedelemben

Az idei évben több fontos változásra is sor kerül a magyar kiskereskedelemben. Nyár közepére végérvényesen Auchan lesz a Cora áruházakból, a jelenlegi Cora az üzleteket az Auchan teljes mértékben integrálja saját hálózatába.

A CBA és a Coop pedig várhatóan közösen vásárolja fel a Match és Profi hálózatát. Piaci pletykák szerint a Coop kapja meg a vidéki boltok többségét, a CBA-nak a fővárosi üzletek jutnak majd.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?