A pénzügyi nyomozók kiiktatták a legnagyobb magyar kalózszerverközpontot; a működtetők ellen nyomozás indult, a bűnözői csoport két irányítója előzetes letartóztatásban van - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
A közlemény szerint a szerverparkot, amelynek működtetésében komoly szerepet játszott a CINEDUB csoport, sikerült felszámolniuk a nyomozóknak, akik többhelyszínes rajtaütéssel lepték meg a szervezet vezetőit.
A hálózat tíz szerverből állt, ezek közül három olyan több millió forintos háttérgép volt, amely több mint 70 terrabyte adatot tudott tárolni. A weboldalról mintegy ötezer filmet, négyezer zeneszámot, hatezer számítógépes játékot és csaknem félezer szoftvert lehetett letölteni. Az illegálisan tartalmakhoz a felhasználók emeltdíjas sms vagy előzetes banki átutalás ellenében férhettek hozzá.
A kilencfős elkövetői csoport tagjai a szervereket speciális informatikai védelemmel látták el. Hozzájuk egy másik csapat kapcsolódott, amelynek tagjai gondoskodtak arról, hogy a filmek - amelyeket külföldi, német és francia szerverekről üzemeltetett, illegális oldalakról szereztek meg - a premierek utáni napokban magyar szinkronnal kerüljenek a weboldalra. A mozikban digitálisan rögzítették a hangot, olykor videofelvételeket is készítettek.
A NAV kiemelte: leginkább e csapat tevékenysége nyomán tették feketelistára Magyarországot a nagy amerikai filmgyártók, amelyek egy ideje már csak néhány hetes késéssel engedték filmjeik bemutatását a magyar mozikban.
A szerzői jogsértéssel gyanúsított tízfős csoport a filmek feltöltésével mintegy 130 millió forint kárt okozott az Intercom Zrt.-nek, a Budapest Film Kft.-t pedig majdnem 52 millió forinttal károsította meg. További 29 társaságnak 2 millió és 50 millió forint közötti, 612 forgalmazónak pedig 2 millió forint alatti vagyoni hátrányt okoztak. Csak a filmek hozzáférhetővé tételével mintegy 640 millió forint kárt okoztak az elkövetők - tette hozzá az adóhatóság.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az adóhivatal közlése szerint a felhasználók révén 10-15 millió forintos bevételhez jutottak az elkövetők, akik más szerverek működtetéséből is hasznot húzhattak, ugyanis a vizsgált bankszámlákra 2006 óta mintegy százmillió forint érkezett.
A bűnözői csoport két irányítója előzetes letartóztatásban van, a pénzügyi nyomozók egymillió forint értékű vagyont zároltak. A csoport többi tagja egyelőre szabadlábon védekezhet - olvasható a közleményben.
Életveszélyes kütyük a magyar otthonokban: tízből nyolc vizsgált USB-töltő megbukott az ellenőrzésen
Az NKFH laboratóriumában megvizsgált 186 USB-töltő közül 156 nem felelt meg a biztonsági követelményeknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







