Igyunk teát a kánikulában: még a szívinfarktus ellen is véd!

2010. június 12. 16:02 2 perc

Napi három, vagy több csésze tea elfogyasztásával többet teszünk egészségünkért, mintha literszámra innánk vizet, ráadásul még extra jótékony hatása is van - derül ki friss kutatásokból.

A European Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban megjelent kutatás cáfolja azt a téveszmét, hogy a tea dehidratál, sőt, segít helyreállítani a szervezet vízháztartását, ráadásul még olyan jótékony mellékhatásai is vannak, mely csökkenti a szívinfarktus veszélyét, és a rák néhány típusa ellen is védelmet nyújt.

A tea gyógyhatását a benne lévő flavonoidoknak tulajdonítják, amely egy olyan gyógyhatású vegyületcsoport, mely számos rákos megbetegedés esetén használható. Flavonoidokat számos növény tartalmaz (többek között a citrusfélék, a kamilla és a csipkebogyó), és erős antioxidáns hatással bírnak, vagyis hozzájárulnak a bőr fiatalságának megőrzéséhez, de a tumoros megbetegedések megelőzéséhez is.

A Kings College London egyik táplálkozástudománnyal foglalkozó professzora, számos kutatási eredményt átvizsgálva arra jutott, hogy napi 3-4 csésze tea elfogyasztása jelentősen csökkenti a szívinfarktus kialakulásának esélyét. Más kutatásokból az is kiderült, hogy rákos megbetegedések megelőzősére is alkalmas, ez azonban még nem száz százalékig bizonyított.

Ezen kívül a fogszuvasodás, illetve a fogak elvesztése, és a csontritkulás ellen is védelmet nyújt. Dr. Ruxton szerint tehát jóval egészségesebb teát, mint vizet fogyasztani, hiszen nem csak a vízszükségletet pótolja, de antioxidáns hatásán keresztül számos egyéb jótékony hatással bír. Miután a tea fluoridot is tartalmaz, még a fogaknak is jó.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ugyanakkor a teafogyasztás gyengíti a szervezet azon képességét, hogy az ételekben található vasat felszívja, így a vérszegénységben szenvedőknek nem ajánlott étkezés közben, illetve után teát fogyasztani.

A különféle üditőitalok elterjedése természetesen nem kedvez a teafogyasztásnak: ma már inkább csak a 40 év felettiek fogyasztanak rendszeresen - napi több csésze - teát. A napi szükséges 1-1,5 liter folyadékot tehát érdemes nagyrészt tea formájában bevinni.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?