12 °C Budapest

Megreformálnák a közétkeztetést

Pénzcentrum
2009. július 22. 08:32 1 perc

Várhatóan az ősszel a kormány elé az a szocialista tervezet, amely az iskolák, a szociális intézmények, az idősotthonok és a kórházak szolgáltatásait hivatott újraszabályozni.

2007-ben az uniós irányelvek alapján született egy keretszabályozás, ennek ellenére úgy tűnik, hogy hazánkban a közösségi étkeztetésben érintett szolgáltatóknak ez nem elég, konkrét szabályokra van szükség.

A konyhákat működtető önkormányzatok által fenntartott intézmények pazarlónak bizonyultak, hiszen miközben rendkívül alacsony a nyersanyagnorma, sokba kerül a főzésre fordított energia, a víz, a közalkalmazotti státusban dolgozó szakácsok, kézilányok, mosogatók munkabére és annak közterhe.

Drágítja a közétkeztetést, ha egy-egy bölcsőde, óvoda vagy napközi önmagára főz, gazdaságosabb nagy tömegben étkeztetni.

Szakpolitikusok szerint nem megoldás az sem, ha a tendereken a legalacsonyabb árajánlatot benyújtót kiáltják ki nyertesnek, hiszen egy tíznapos menü összeállítása komoly szakértelmet kíván, mert figyelni kell az élelmiszer-biztonságra, arra, hogy a különböző korcsoportok számára készítendő ételhez mennyi ásványi és tápanyagot, vitamint, zsírt, fehérjét vagy szénhidrátot kell felhasználni.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?