Nemcsak az óévet, de a koronát is elbúcsúztatták a szlovákok január elsejével, így mostanra Szlovákiával együtt 16 tagúvá vált az euróövezet. Az új fizetőeszközre való átállás azonban korántsem olyan egyszerű mint a tavalyi naptár kicserélése.
Azoknak, akik a napokban Szlovákiába utaznak nem árt felkészülni rá, hogy sok boltot és vendéglátó helyet zárva találnak. Ugyanis akadtak kereskedők akik nem akartak bíbelődni a kettős fizetéssel, így inkább a könnyebb utat választották és egyszerűen bezártak. Azonban nem tehetik ezt meg például a szlovák közlekedési társaságok, melyeknek pénztárában hosszú sorbanállásra kell számítani, az átváltással járó számolgatás miatt.
Minden esetre január 16-ig még hivatalos fizetőeszköz a korona, viszont visszajárót már csak euróban adnak. A szlovák koronát később is beváltják a bankok, május 30-ig az érmét, az év végig pedig a bankjegyeket. Továbbá megnyugtató lehet azoknak a turistáknak, akik őriznek még otthon szlovák koronát, hogy a szlovák nemzeti bank az érméket 2013-ig, a bankjegyeket pedig időkorlát nélkül váltja be.
Átváltási és számolási nehézség ide vagy oda, jelentős infláció nem lesz az euróra való átállás miatt - nyilatkozta Robert Fico, szlovák miniszterelnök egy helyi rádiónak. Szlovák szakértők szerint valóban csak 0,3 százaléknyi lesz a pénzcserével járó infláció.
Az infláció növekedése mellett, általában a termékek és szolgáltatások árának emelkedése volt az euró bevezetésének másik kísérő jelensége azokban az országokban, ahol már áttértek a közös fizetőeszközre. Tudva ezt a szlovák lakosság - a nemzeti büszkeség mellett - némi aggodalommal várta az euró bevezetését.
Áremelkedéstől azonban egyelőre úgy tűnik, hogy a szlovák kormányzat új törvényének köszönhetően nem kell tartania a lakosságnak. Ugyanis, ha egy kereskedő az átszámítás során kedvet kap némi felkerekítéshez az átszámítás során, akár több éves börtönbüntetéssel is sújtható lesz.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szlovák kormány már hónapokkal az euró bevezetése előtt megkezdte a lakosság tájékoztatását; kötelezően minden terméknek euróban is fel kellett tüntetni az árát. De a sikeres szlovák eurórecepthez úgy tűnik, hogy egyéb hozzávalók is szükségesek. Ilyen például az úgynevezett "euróstart csomag" amely 16,6 eurónyi aprópénzt tartalmaz. Vagy itt van például az a százezer Kínában legyártatott számológép, melyet a lakosság körében osztottak ki az átszámolás megkönnyítésére.
Tovább szemezgetve a tájékoztatás megannyi módja között található, az a roma lakosság számára készült zenei cd, mely dalban mondja el a közös valuta előnyeit. Mindenestre az Európai Bizottság által készített közvéleménykutatás szerint a szlovákok többsége elégedett és úgy érzi, hogy zökkenőmentesen zajlik az átállás.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






