Kiemelt figyelmet fordít mozgáskorlátozott ügyfeleinek magas szintű kiszolgálására az Erste Bank Hungary Nyrt. A pénzintézet 203 egységből álló országos hálózatából már 108 bankfiók akadálymentes.
Sztanó Imre, az Erste Bank lakossági üzletágért felelős igazgatósági tagja elmondta: annak érdekében, hogy a fogyatékkal élő, kerekesszékkel közlekedő ügyfelek is a lehető legkényelmesebben intézhessék bankügyeiket, az Erste Bank Hungary Nyrt. folytatja lakossági fiókhálózatának akadálymentesítését.
A bank az immáron három éve tartó program keretében eddig 108 bankfiókot alakított mozgáskorlátozott-baráttá, a könnyebb megközelíthetőség és az ügyféltérben való egyszerű mozgás biztosításával.
Sztanó Imre közölte: a tervek szerint ebben az évben további 15-20 fiók épül át, illetve az újonnan nyíló egységeket már ellátják a szükséges építészeti megoldásokkal, így azok a kerekesszékkel közlekedők számára is könnyen elérhetőek lesznek.
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







