Január elsejétől 3,5 százalékos áramár-emelkedés várható az egyetemes piacon, ami a lakosságot is magában foglalja - írja a Népszabadság.
A Népszabadság tegnapi kerekasztal-beszélgetésén a hazai energiapiac meghatározó szereplői vettek részt. Az itt felszólaló Magyar Energia Hivatal (MEH) elnöke jelentette be a jövőre tervezett áramár-emelést, amit a rendszerhasználati díj emelkedése indokol.
Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy az év egészében nem vár 10 százalékosnál nagyobb áremelkedést.
Az előadásból az is kiderült, hogy jövőre a mostaninál kissé nagyobb fogyasztású cégek és közintézmények is választhatják a szabadpiaci ár helyett az egyetemes szolgáltatói tarifát. Előbbi esetében - a Magyar Villamos Művek aukciója alapján - 2009-ben 20-25 százalékos áremelkedés is elképzelhető.
A szabadpiaci árak emelkedése az MVM szerint azért indokolt, mert a cégeknek fel kellett mondaniuk hosszú távú áramvásárlási szerződéseiket.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








