8 °C Budapest

Az étrend árulkodik a szívrohamról

Pénzcentrum
2008. október 24. 08:00 1 perc

Az úgynevezett nyugati diéta (a nyugati emberek táplálkozási szokásai) tehetőek felelőssé a szívrohamok 35 százalékáért egy friss, s az egész világra kiterjedő tanulmány eredményei szerint.

A nyugati étrend jellemzője, hogy nagyon sok benne a sült étel, a só és a hús. A világszintű felmérés rámutat, hogy az állati eredetű zsiradékok, és a gyorséttermi ételek szívrohamhoz vezetnek. A felmérés készítője szerint ez nem csupán a nyugati országokban megfigyelhető minta, hanem a világ különböző régióiban is így van.

A felmérés során összesen 16 ezer ember kérdeztek meg 52 különböző országban, s 5761 szívrohamos esetet vizsgáltak meg. A kutatásban részt vevők vérmintát adtak, s komoly étkezési naplót vezettek 1999 februárja és 2003 márciusa között.

A főbb étkezési szokások alapján három különböző csoportra osztották a résztvevőket. A már ismert kockázati tényezők kiiktatása után azt találták, hogy a körültekintő típusba tartozók, akik több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztottak, mint a többiek, 30 százalékkal alacsonyabb volt a szívroham kockázata.

A nyugati étrendet alkalmazók között 35 százalékkal magasabb volt a szívroham bekövetkezésének kockázata, mint azoknál, akik kevesebb sült ételt és húst fogyasztanak. A keleti étrend, amely gazdag tofuban és szójaszószban egyáltalán nem mutatott semmilyen kapcsolatot a szívroham kockázatával.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?