Drámaian emelkedik a bolti lopások száma és az okozott kár összértéke az Egyesült Államokban, a jelenség pedig vélhetően egyáltalán nem egyedi, szakértők ugyanis egyértelműen a gazdasági lassulásra, illetve az ezzel összefüggő romló életkörülményekre vezetik vissza a változásokat.
A tengerentúli rendőrségi tapasztalatok szerint míg korábban elsősorban a drogfüggők és a szervezett bűnbandák loptak, addig mára a kisemberek is kísértésbe esnek, mivel egyre nehezebben élnek meg hónapról hónapra. A bérek nem tartanak lépést az inflációval, főként az élelmiszer és az energiaárak növekedési ütemével.
A megkérdezett kiskereskedők túlnyomó többsége (74%-a) mondta azt korábban, hogy 2007-ben emelkedett a bolti lopások által okozott kár az előző évhez képest, míg a 2008-as esztendő eddig eltelt részére vonatkozóan szinte minden megkérdezett a növekedés folytatódását jelezte.
Az alkalmazottak és vevők által elkövetett bolti lopások évente mintegy 40,5 milliárd dolláros kárt okoznak az USA-ban, mely összeget a kereskedők áremelés formájában továbbhárítják a becsületes vásárlókra, a haszonkulcsok ugyanis nem elég nagyok ahhoz, hogy lenyeljék ezt a tételt.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






