Kitömött gömbhal, szigonypuska, gázálarc, guminő, szilikon-mell és még hosszan sorolhatná a londoni tömegközlekedési vállalat talált tárgyak osztályának szóvivője, hogy mi mindent hagynak az utasok a közlekedési eszközökön. A raktárban méret szerinti sorrendben sorakoznak a művégtagok, külön tárolják a műfogsorokat, dátum szerint rendezték a levelezőlapokat egészen 1908-ig visszamenőleg.

A program ihletője
Évről-évre egyre több tárgy halmozódik fel a raktárakban, néhány különleges esetről is beszámoltak az ott dolgozók. Az egyik csomag átvételekor kiderült, hogy a táska két emberi koponyát rejt, de még mielőtt riasztották volna a rendőrséget, kiderült, hogy a gazdája nem bűnöző, hanem egy orvosi egyetemi professzor, aki előadásai során használja azokat.

Bizarr talált tárgyak
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







