Kelet-közép európai régiós összehasonlításban hazánk jó helyen áll a szoftverkalózkodást tekintve. A legnagyobb arányú hamis szoftverhasználatot Örményország "produkálta", ahol az illegális szoftverek aránya 93 százalékos, míg hazánkban ez mindössze 42 százalék - írja a Világgazdaság.
A Business Software Alliance megbízásából készített, 108 országra kiterjedő felmérés szerint nálunk csak Csehország tudott alacsonyabb illegális szoftverarányt felmutatni tavaly, a többi kelet-közép-európai országban mindenütt magasabb volt, a térségi "vezető" Szlovéniában közel 50 százalékos a jogsértő szoftverek aránya.
Jelentősebb csökkenést csak azok a országok tudtak produkálni, ahol kiugróan magas ez az arány, így például Oroszországban a 2006-os 80 %-ról tavaly 73 %-ra csökkent. Világviszonylatban a programok 38 százaléka illegális, ugyanakkor a legfejlettebb országokban, ahol jóval magasabb az egy főre jutó számítógépek aránya, törvénytisztelőbbnek bizonyult a lakosság. Az USA-ban például csak minden ötödik szoftver illegális.
A világon használt PC-k közül minden másodikon található legalább egy jogsértő program, ez közel 48 milliárd dolláros bevételkiesést jelent a gyártók és forgalmazók számára, ami közel 8 milliárddal magasabb mint 2006-ban volt. A kárösszeg reálértéken számított növekedése azonban elmarad a szoftverpiac 15 százalékos bővülésétől.
A fejlett országok sikeresek voltak a szoftverkalózkodás visszaszorításában, ami leginkább a hatékony felderítésnek, a szigorú büntetéseknek, a liberalizációnak és egyéb kormányzati lépéseknek köszönhető - állítja a BSA közép-kelet-európai igazgatója.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Jóval nagyobb lemaradást mutatnak a visszaszorításban azonban a nagy fejlődő országok, például Kína, ahol 82 százalékon stagnál az illegális szoftverhasználat, ami ilyen nagy és gyorsan bővülő ország esetében óriási kárt okoz az ágazatnak.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







