Valamennyi nem európai beutazót, köztük a vízummentes amerikaiakat is biometrikus adatszolgáltatásnak vetné alá az EU még a határátlépés előtt - írja a Világgazdaság.
A brüsszeli tervek horderejét jelzi, hogy több mint 300 millió utazó halad át az EU határain évente.
Brüsszelben azzal indokolják a változtatási szándékot, hogy mindenképpen új korszak kezdődik a határmenedzselésben a biometrikus adatokat tartalmazó útlevelek megjelenésével. Ráadásul nyilvánvaló kihívást jelent az EU számára a migrációs nyomás, a szervezett bűnözés és terrorizmus is, emiatt ugyancsak elkerülhetetlen a közösség határ- és vízumpolitikájának aktualizálása.
Kizárólag az EU polgárai és a közösségen kívülről az "alacsony kockázatú" törzsutazók mentesülnének az eljárás alól és kapnának lehetőséget az automatikus, gyors áthaladásra a határellenőrző pontokon. A többieknek előzetesen tanácsos bejelentkezniük az önkéntes biometrikus adat-, így ujjlenyomat-vételi programokra a világ minden részén megtalálható európai konzulátusokon, adataikat így regisztrálná az új rendszer, a vízumigénylést pedig majd elektronikusan kell benyújtani.
A Franco Frattini biztos által előterjesztendő tervek szerint korszerű, műholdas, számító- és robot-repülőgépes technikát alkalmazó határőrizeti rendszert kívánnak kialakítani. A rövid idejű tartózkodás engedélyezésére szolgáló vízuminformáció kialakítása már meg is kezdődött, és 2012-től kell működnie.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az új rendszer teljes egészében legkésőbb 2019-ben lépne működésbe.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







