A WWF (World Wildlife Fund) és Abu Dhabi kormányzata közösen vágott bele egy új, a fenntarthatóságot célzó stratégiába, amely létrehozza a világ legzöldebb városát. Nézzük, ez hogyan valósulhat meg!
A zöld város igazi neve Masdar City lesz majd, s ez lesz a világon az első hely, ahol a "One Planet Living" elnevezésű WWF akcióterv alapján nem lesz széndioxid-kibocsátás, sem szemét, sem pedig autó.
A hat négyzetkilométeren elterülő várost napelemeken keresztül látják el elektromos árammal, de a napenergia játszik majd szerepet a hűtésben, valamint a tengervíz sótalanításában is. A város falain kívül elhelyezkedő termőföldet tisztított szennyvízzel locsolják majd.

Masdar City építése még az idén megkezdődhet. A város egyébként a jövő energiaforrásainak, valamint a tiszta energiának vizsgálatát, fejlesztését és elterjesztését célul kitűző Masdar akciótervének szerves része. s a város modelljét január végén mutatják majd csupán be.
Jean-Paul Jeanrenaud, a WWF One Planet Living akciótervének irányítója úgy nyilatkozott, hogy Abu Dhabi elindult azon az úton, hogy a megújuló energiaforrások forradalmának fővárosává váljon.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mindeközben egyébként egy friss felmérés szerint az Egyesült Arab Emirátusok egyike azoknak az országoknak, ahol a legtöbbet ártanak a környezetnek. A helyzet változtatását célozta meg a Legfelsőbb Bíróság is, amely nemrégiben 117 környezetkárosítási perben hozott ítéletet, így kívánva felgyorsítani a döntéshozatalt ezekben az esetekben.
Életveszélyes kütyük a magyar otthonokban: tízből nyolc vizsgált USB-töltő megbukott az ellenőrzésen
Az NKFH laboratóriumában megvizsgált 186 USB-töltő közül 156 nem felelt meg a biztonsági követelményeknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







