7 °C Budapest

Mi történt a magyar médiában 2007-ben?

Pénzcentrum
2008. január 2. 08:30 1 perc

Annyi bizonyos, nem telt eseménytelenül az év, hiszen új társaság jelent meg az előfizetéses terjesztői piacon, tulajdonos- és vezérigazgatóváltás zajlott a második legnagyobb kereskedelmi tévétársaságnál, csúszott a digitális átállás - olvasható a Világgazdaságban.

Januárban kezdte meg tevékenységét a MédiaLOG Fiege Zrt., amely a Világgazdaság kivételével valamennyi országos napilap terjesztését átvette a Magyar Postától. Az átállás miatt a helyzet csupán a második félévre normalizálódott, 8 számjegyű veszteség árán. A kiadók év végén jelentették be, hogy kivásárolják a Fiegét, s a társaságot önállóan működtetik tovább.

Részben a reklámbüdzsék megszorítása okolható a reklámpiac visszaesésért. Ugyanakkor a listaáron számított reklámköltés dinamikusan emelkedik, amelyből arra lehet következtetni, hogy egyes piaci szereplők igen nagy, esetenként 90 százalékos kedvezményeket adnak ügyfeleiknek.

Tavaly megújult, műsorszerkezetet és arculatot váltott a Magyar Rádió is, melynek következtében az MR2-Petőfi rádió hallgatottsága nagy mértékben megugrott, a kereskedelmi konkurensek rovására. Emiatt aztán ez utóbbiak tiltakoztak is, az ORTT-vizsgálat még tart.

A televíziós csatornák piacán a tematikus csatornák megugrása, valamint a TV2 tulajdonosváltása volt a legfőbb 2007-es esemény. Tavaly nyáron hozták tető alá a parlamenti pártok a digitális átállásról szóló törvényt, azonban a multiplexpályázatot nem írták ki október 31-ig, az új határidő 2008. december 31.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?