10 °C Budapest

Mennyibe kerül idén a karácsonyfa?

Pénzcentrum
2007. november 30. 09:00 1 perc

Tavalyhoz képest 40-50 százalékkal drágulnak az idei évben a karácsonyfák, ugyanakkor ezt nem mindenki hárítja majd át a vásárlókra, így érdemes körülnézni, hol szerezzük be a fát - olvasható a Napi Gazdaságban.

Szabó Fruzsina, a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének (Makert) elnöke szerint leginkább az utóbbi években igen népszerűvé vált normandfenyőnek emelkedik majd a termelői ára, legkevesebb kétezer forinttal méterenként.

Az ezüst-és lucfenyőből is kevesebb fa kerül majd a kereskedőkhöz. Szabó szerint mindkét fajtából sok az új telepítés, melyek 4-7 év múlva kerülhetnek a piacra. A luc ára méterenként 800-1500 forint, az ezüsté pedig 1800-5000 forint közé várható. Gyakran előfordul, hogy a kereskedők két méter felett már egyedi árakat állapítanak meg.

A melegtűrő feketefenyő is szinte teljesen eltűnt a kínálatból, többek között amiatt, mert nehéz díszíteni, illetve pár évvel ezelőtt egy gombafertőzés a termőhelyek nagy részén problémát okozott.


A fenyő árát az is befolyásolhatja, hogy hol vásároljuk, de a műfenyők árai és széles skálán mozognak. Ugyan a kereskedők már most készülnek a december 6-10. körül kezdődő szezonra, több termelő inkább kivár az értékesítéssel.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?