7 °C Budapest

Növekvő energiaárak - jövőre ismét drágul a vonatjegy?

Pénzcentrum
2007. szeptember 27. 08:45 1 perc

Jövő évtől kezdve a MÁV Zrt. ismételten a szabadpiacról szerzi majd be a villamos energiát, ez akár a menetjegyek árának növekedését is magával hozhatja. 2008-ra ugyanis a szakemberek növekedést várnak a villamos energia árában, amely a 83 százalékban villanymozdonyokat alkalmazó MÁV költségeit is jelentősen befolyásolja majd - írja a Magyar Hírlap.

A többletköltség fogyasztókra való tovább hárítását akadályozza, hogy a viteldíjak meghatározása ennél bonyolultabb szempontrendszer alapján, hatóságilag kerül meghatározásra. A fogyasztók által fizetett díjak megállapításakor pedig a társadalompolitikai szempontok játsszák a legfontosabb szerepet.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és a Pénzügyminisztérium évente kétszer dönthet a vasúti, illetve közúti személyszállításban alkalmazott tarifákról. Ez évben már két alkalommal, összesen 33 százalékkal emelkedtek a vonatjegyek ára, de ennek hátterében nem az energiaárak növekedése, hanem a volántársaságok és a MÁV által alkalmazott árak összesimítása állt.

Már csak azért sem valószínűtlen, hogy a növekvő energiaárak jelentős korrekciót idézhetnének elő a vonatjegyek esetében, mert ekkor a volántársaságok által alkalmazott árakat is jelentősen növelni kellene. A MÁV az idei évben nem a szabadpiacról, hanem a közüzemi szolgáltatóktól szerzi be az áramot hatósági árakon, az ezt megelőző két évben azonban a szabad piacon vásárolt, milliárdos nagyságrendű megtakarítást érve el a döntéssel.

KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?