A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa úgy döntött, elfogadja az interaktív televíziós játékokat készítő vállalkozások és a műsorokat sugárzó tévécsatornák vállalásait, így a fogyasztók a jövőben megfelelő tájékoztatásban részesülnek az ilyen típusú játékok pontos szabályairól, természetéről és világossá válik előttük a játékban fontos szerencse elem. Az ügyben a GVH így jogsértést nem állapított meg és bírságot sem szabott ki.
A GVH 2007 első félévében versenyfelügyeleti eljárást indított négy interaktív telefonos nyereményjátékot készítő vállalkozás és a játékokat sugárzó televíziós csatornák ellenA versenyhatóság ugyanis azt valószínűsítette, hogy a játékokba való bejutás feltételei és a játékkal kapcsolatban közzétett tájékoztatások tisztességtelenül befolyásolják a fogyasztók döntéseit.
A GVH a TV2-n sugárzott "Szóda", az ATV-n sugárzott "Többet ésszel", "Kvízaréna", "Játszma", a Spektrumon sugárzott "Telefortuna" valamint az RTL Klubon sugárzott "0691-33-44-55" című műsorok fogyasztóknak szóló tájékoztatásait vizsgálta. A versenyhatóság kifogásolta, hogy a telefonautomaták és a műsorvezetők által adott információk illetve a képernyőn megjelenő feliratok azt a látszatot keltik, mintha a nyereményhez való hozzájutás pusztán attól függne, hogy a tévénéző tudja-e a választ az aktuális feladványra.
Csakhogy a játékba való bekerülés egy kevésbé áltlátható módszerrel a betelefonálók közötti szelektálás útján történik. Vagy a számítógép sorsol, vagy véletlenszerűen kerül adásba a játékos, vagy az első telefonálót kapcsolják a műsorba stb. A bizonytalanság fenntartása a játékkészítő és a műsort sugárzó csatorna érdekében áll, hiszen ily módon olyan nézőktől is fogadhattak emeltdíjas telefonhívásokat, akik a szabályok pontos ismeretében egyáltalán nem, vagy nem annyiszor telefonáltak volna.
A hívásdíjjal kapcsolatos tájékoztatásokat is kifogásolta a GVH, mert több vállalkozás esetében nem jól érzékelhető módon került feltüntetésre annak bruttó összege. Sok esetben az sem derült ki a fogyasztók számára, hogy a hívásdíjat akkor is meg kell fizetniük, ha automatára rögzített választ érnek el, vagy egyátalán nem kerülnek be az adásba.
A GVH álláspontját megismerve az eljárás alá vont vállalkozások mind a négy ügyben kötelezettségvállalást terjesztettek elő. A játékkészítő vállalkozások (IKO New Media Szolgáltató Kft., Telemedia InteractTV Kft., Mobilpress Zrt., melynek jogutódja az M-Factory Zrt., illetve az Eurovision Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.) vállalták, hogy:
1. a nézőket tájékoztatják arról, hogy a kérdésre adandó válasz ismerete és az emeltdíjas betelefonálás nem feltétlen eredményez nyerést. Mindez oly módon történik, hogy a képernyőn minden nehézség nélkül olvasható futószövegben, illetve a játékszabályban megjelenik: "a telefonhívás nem garantálja a műsorba kapcsolást" felhívás;
2. a hívásonként fizetendő audiofix hívás bruttó díja a fogyasztók által minden nehézség nélkül olvasható betűnagysággal, folyamatosan, legalább 15 pixeles betűméretben megjelenik a képernyőn,
3. az adás során illetve a telefonban elhangzott tájékoztatás nem ad olyan információt, amely arról biztosítja a nézőt, hogy újrahívás esetén biztosan adásba kerül;
4. a műsor során nem hangzik el olyan, vagy azzal egyenértékű állítás, hogy senki sem hívja a műsor telefonszámát;
5. amennyiben több módszer, szabály is létezik a telefonálók bekapcsolására, úgy az adott játéknál éppen érvényes szabályról a műsorvezető, vagy egy grafikai elem folyamatosan, jól érzékelhetően tájékoztatja a nézőket;
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
6. a műsor során külön kiírásra kerül az alap illetve a jackpot vagy bónusz nyeremény összege.
Az interaktív játékokat sugárzó televíziós csatornák (Magyar RTL Televízió Zrt., Spektrum TV Közép-Európai Műsorkészítő Zrt., Magyar ATV Zrt. és az MTM-SBS Televízió Zrt.) vállalták, hogy csak olyan játékot sugároznak, ami a fenti feltételeket maradéktalanul teljesíti, továbbá honlapjukon és a teletexten részletesen ismertetik
1. a játék lényegét, melyből kiderül, hogy a telefonhívás nem garantálja a műsorba kapcsolást;
2. a lehetséges játékszabályokat, különösen a játékba kerülés menetének konkrét részleteit, felhívva a figyelmet arra, hogy e szabályok játék közben változhatnak, a műsorvezető, vagy a feliratok azonban mindig egyértelművé teszik, hogy adott időszakban melyik szabály érvényes;
3. a fizetendő bruttó hívásdíjat, amit a játékba kerüléstől függetlenül, hívásonként kell megfizetni.
A GVH az eljárás során feltárt valamennyi tény, körülmény mérlegelése után úgy ítélte meg - bár az eljárás során feltárt probléma néhány éve általánosan elterjedt piaci gyakorlatot tükröz, melynek kezelése inkább szabályozói megoldást kívánna -, a versenyhez fűződő közérdek leghatásosabban a kötelezettségvállalások elfogadásával biztosítható. A versenyhatóság szerint a korábban jelzett, fogyasztókat ért, versenyjogilag értékelhetőnek tartott sérelmeket a kötelezettségvállalások teljes mértékben orvosolni tudják.
A kötelezettségvállalások betartása esetén a fogyasztók megfelelő tájékoztatásban részesülnek - nemcsak a honlapokon, illetve a teletexten - a játék pontos szabályairól, természetéről, világossá téve előttük a játékban fontos szerencse elemet (azaz: nem eredményez automatikusan nyerést és játékba kerülést, ha tudja a választ és tárcsázza az emelt díjas telefonszámot). Ezenkívül pontos, látható információkat kapnak a hívás díjáról, a várható nyereményről és a játékba kerülés menetéről. Mindezekre tekintettel a Versenytanács a kötelezettségvállalások kötelezővé tétele mellett az eljárások megszüntéséről döntött.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







