3 °C Budapest

Tönkremegy a Volán és az utasai is...

Pénzcentrum
2007. július 6. 09:30

Milliárdos veszteséget okoz a kormány a Volán-társaságoknak, mellyel veszélyezteti a tömegközlekedés fenntartását - mondta el a Magyar Nemzetnek a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke.

Az Országgyűlés június 25-én fogadta el a fogyasztóiár-kiegészítéséről szóló törvény módosítását, melyben átalakításra került a kedvezmények rendszere. Az utasok a saját bőrükön érezhetik ennek hatását...

Azt hogy a Volán-társaságok sem lehetnek boldogok, a szakszervezeti vezető egy számpéldával bizonyította, melyből kiderül, hogy az állam által nyújtott utazási kedvezmények miatti bevételkiesés ellentételezése nem éppen helyénvaló.

A 30 kilométeres utazási távolság esetén a havi bérlet ára 18 ezer forint. A 67,5%-os kedvezmény igénybe vételekor az utas csak 5850 Ft-ot fizet és mivel a törvényben meghatározott fogyasztóiár-kiegészítés 9474 Ft, a tényleges árbevétel 15 324 Ft-ra tehető. A veszteség tehát bérletenként 2676 Ft-ra rúg, a 90%-os kedvezmény esetében azonban 3570 Ft-ra rúg a veszteség mértéke.

Az idei évre becsült bevételkiesés az összes Volán-társaságra vetítve mintegy 4 milliárdos lehet, egy teljes év alatt pedig 8,3 milliárd forintot tehet ki.

Ez lenne a magyarok új őrülete: hasznos hobbi törhet be a piacra

Most néhány kattintással bárki madárodú örökbefogadóvá válhat - ezzel bepillantást nyerve tollas barátaink magánéletébe.

Új őrület hódít a magyarok körében: teljesen rákattantak ezekre az italokra

A hazai kézműves sörök világa hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedben - a sörkedvelők legnagyobb örömére.

Magyarok milliói vágják maguk alatt a fát: csúnyán ráfizethet, aki így fűt 2022 telén

A téli időszakban, fűtésszezonkor az ország légszennyezettségének mintegy 83-85 százalékáért felelős a lakossági fűtés.

Megszólalt a magyar befektetési guru: a profit ne a cél, hanem az eszköz legyen

A panelbeszélgetésen megvitatták, hogy mi számít a befektetőnek, mi a fejlődés alapja, illetve hogy mi az alapja a hazai vállalkozásoknak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. november 28. hétfő
Stefánia
48. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Mibe fektessünk 2023-ban?
Háború, energiaválság, infláció - Védelem a befektetéseinknek
Agrárszektor Konferencia 2022
Az év agráreseménye, 2 nap szakma Siófokon!
EZT OLVASTAD MÁR?