A parlament keddi döntése alapján visszaigényelhetik a vizitdíjat azok, akik egy évben 20-nál több alkalommal fordultak orvoshoz. A jogszabály szerint csak a nem emelt összegű vizitdíj visszatérítésére van mód.
A kérelmet a lakóhely, illetve a tartózkodási hely szerint illetékes települési önkormányzat, fővárosi kerületi önkormányzat jegyzőjénél lehet előterjeszteni, legkésőbb a tárgyévet követő 60 napon belül.
A tapasztalatok szerint az önkormányzatok többségénél szinte rögtön kitöltésre kerülnek a szükséges papírok és általában még aznap fel lehet venni a pénzt is - írja a Napi.
Ezzel szemben a főváros két, idősek által leginkább lakott kerületében, Erzsébetvárosban és az I. kerületben a lap információi szerint nagy a tájékozatlanság, az ügyfélszolgálatok szinte csak telefonos érdeklődéseket fogadnak, konkrét visszaigénylési kérelmet azonban csak kevesen adnak be.
Robban a bírságbomba Magyarországon: kíméletlenül büntet a GVH, milliókat fizethet, aki ezt elrontja
Az utóbbi időszak bírságolási gyakorlata azt mutatja, hogy a hatóság nem csupán a nagyvállalatok esetében lép fel.
Újabb csapás érkezik a kínai webshopokból rendelőkre: novembertől emiatt is fizetni kell, nincs mese
Az európai logisztikai háttér, a gyors kiszállítás, a széles választék és az előre látható végösszeg egyre nagyobb súlyt kap a vásárlói döntésekben.
-
Egy merész ötlettől a Vigadóig – 30 éves a KÖBE (x)
A Pesti Vigadóban ünnepelték a magyar biztosító három évtizedét.






