Vegyesek a tapasztalatok az első fizetős napról, ugyanakkor a megkérdezett intézményekben olajozottan működött a rendszer - adja hírül a Napi Gazdaság.
Nem alakult ki óriási tumultus a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki Utcai Kórházában. Golub István az intézmény főigazgatója hozzátette, még korai a tapasztalatokról beszélni. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Központi Kórházában az orvosok, betegirányítók, asszisztensek számára oktatást tartottak, a betegeknek pedig szórólapokat készítettek a vizitdíjról.
Tőrincsi József nyugállományú dandártábornok, az intézmény titkárságvezetője szerint amíg nem dől el a kórház sorsa, nem akarnak beruházni automatákba, így most az alkalmazottak segítségével állítják ki a számlát.
A kerepestarcsai Flór Ferenc Kórházban az ellátásra szorulók a bejáratnál lévő recepciós pultnál fizethetik be a vizitdíjat. Gémesiné Lőrincz Márta, az intézmény ápolási igazgatója elmondta, egyelőre kézi nyugtákkal dolgoznak, de később valószínűleg beszereznek néhány automatát.
László Imre, a Szent Imre Kórház főigazgatója szerint a mobiltelefonos fizetési módot egyelőre még nem vették igénybe a betegek, de jellemzően tájékozottak voltak. Nem volt fennakadás a Péterfy Sándor utcai körházban sem, ahol több ponton is be lehet fizetni a díjat. Dobosi Zsolt orvos igazgató szerint egyedül a menteségekkel kapcsolatban merültek fel kételyek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Molnár Lajos egészségügyi miniszter is elégedett volt az első napi tapasztalatokkal, ugyanakkor a rendszert folyamatosan felülvizsgálják, és javítják az esetleges hibákat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






