A Balaton mellett található Sármelléki Reptér után Ferihegyen is megjelenhet Európa legnagyobb fapados légitársasága, a Ryanair, mely várhatóan újabb átrendeződést hoz majd a Magyarországon tevékenykedő fapados társaságok piacán.
A Népszabadság információi szerint a járatok indítását a mai jelentik be, a lépés érdekessége pedig, hogy a Ryanair általában csak másodlagos reptereken van jelen, a Ferihegyi repteret pedig ezzel szemben a drágább, elsődleges repterek közé sorolják.
A légitársaság Balaton melletti megjelenése óriási forgalmat hozott a Balaton észak-nyugati szegletében, ahol az utasinvázió miatt előzetes foglalás nélkül szinte lehetetlen szálláshoz jutni a forgalmasabb hétvégéken.
A Balaton Airport, a maga 100 ezer fős éves utasforgalmával azonban csak elenyésző pontot jelent a Ryanair hálózatában, amely évente összesen 43 milliós utasforgalmat bonyolít.
A társaság megjelenése várhatóan át fogja rendezni a hazai piacot, mivel a Ryanair híresen költségtakarékos megoldásokat használ, így még a fapadosok által alkalmazottnál alacsonyabb árak is elérhetőek számára.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Problémát okozhat azonban, hogy a piacra lépéssel kissé elkésett a társaság, így juthatott nagyobb szerep a Váradi József által vezetett Wizz Air-nek, melyet nemsokára bevezetnek a Londoni Tőzsdére.








