20 °C Budapest

Több százmilliárdos forgalom a kábeltv-piacon - eladó cég nincs, vevő lenne

Pénzcentrum
2007. április 19. 09:30

Jelenleg a vevők vannak túlsúlyban a hazai kábeltelevíziós hálózatok piacán. A piacvezető cégek (UPC, EMKTV, Fibernet, T-Kábel) közül egyik sem eladó, sőt a cégek további bővítéseket szeretnének végrehajtani- írja a Napi.

A bővítések gátja, hogy sem a középméretű, sem a kivállalkozások tulajdonosai nem szeretnének megválni vállalkozásuktól, sőt fejlesztésekbe kezdenek, hogy az általuk nyújtott termékpalettát tovább bővíthessék internet-, illetve telefonszolgáltatással.

A jelek szerint az újabb technológia bevezetése sem tudta megtörni a piacon jelen lévő kis- és közép vállalkozásokat, így a nagyvállalatok ilyen módon nem tudják majd bővíteni ügyfélkörüket.

Az analóg kábeltelevíziós szolgáltatás ráadásul most van csúcsán, így újabb területeket lefedő fejlesztések sem várhatóak, a UPC a tavalyi évben hajtott végre beruházásokat, de ezek a már kiépített rendszer stabilizálását célozták.

A legnagyobb növekedést a társaságok az új internetezők számában érheti el, az erőjelzések szerint ugyanis az idén 800 ezer körül alakul majd azoknak az új előfizetők száma. Egyes szakemberek azonban megkérdőjelezik a prognózist, és az internet penetráció növekedésének lassulásával számolnak, amelyet főként a magyar háztartások szerény számítógépes ellátottságával indokolnak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A cégeknek ennek ellenére nincs okuk a panaszra, hiszen az előző évben is több százmilliárd forintos forgalmat bonyolítottak le.

NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 12. szerda
Klára
33. hét
Augusztus 12.
A fiatalok világnapja
Augusztus 12.
Az elefántok napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 11. 20:31