33 év tervezés és előkészítés után ma ünnepélyesen üzembe helyezik az Etele téren a 4-es metró fúrópajzsát, miközben 386 millió forintért már javában folyik az 5-ös metró tervezése. A Magyar Hírlap beszámolója szerint mindez annak ellenére történik így, hogy továbbra sincs rendezve a 4-es metró finanszírozási helyzete.
A kormány a budapesti városvezetéssel együtt jelenleg is győzködi az EU döntéshozóit arról, hogy Brüsszel a 120 milliárdos támogatási ajánlatának dupláját fizesse a 485 milliárdot elnyelő 4-es metró kasszájába. Lényeges, hogy akárhány euró is érkezik majd az unió kohéziós alapjából, az csak az Etele tér - Keleti pályaudvar közötti szakaszra költhető, a Bosnyák térig tervezett meghosszabbításra nem, mivel arra még nincsenek meg az unió által megkövetelt engedélyek. Egyelőre nincs döntés arról sem, hogy miből tudják finanszírozni a 4-es metró 43 milliárd forintos, fővárosra eső költségtúllépését.
A főváros már tavaly októberben megbízta az 5-ös metró első ütemével kapcsolatos feladatokkal a Regionális Team Konzorciumot (RTK). A négy ütemben teljesítendő feladatra az RTK 386 millió forintot kap, 20%-át a kormánytól. A tervezési munkákat várhatóan novemberre fejezik be, 2008. márciusáig pedig el kell készülnie a tervezési, építési, járműbeszerzési és közbeszerzési dokumentációnak és a kohéziós alaphoz benyújtandó támogatási kérelemnek.
2005-ben arról szóltak a hírek, hogy az 5-ös metró (mely a Duna alatt kötné össze a Szentendrei és a Ráckevei HÉV vonalát) költsége járművek nélkül mintegy 400 milliárd forintba kerülne.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
2007.03.29 08:22
Három ok, amiért Brüsszelnek nem tetszik a négyes metró
2007.03.23 09:29
Drága, de a miénk: a főváros kitart a négyes metró mellett
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







