Egységes lesz a tandíj? - lesz, aki jobban jár

Pénzcentrum
2007. február 14. 09:30

A felsőoktatási intézmények többsége 2008-ban nem tér majd el a kormány által ajánlott tandíjnagyságtól, így egy átlagos hallgatónak alapképzésben 105, mesterképzésben pedig 150 ezer forintot kell majd fizetnie félévente - írja a Napi.

A Budapest Corvinus Egyetem és a Szent István Egyetem is elfogadta a rektori konferencia javaslatát az alap- és a mesterképzésre vonatkozó tandíjakra. Várhatóan a Budapesti Gazdasági Főiskolánál is hasonló döntés fog születni.

Egyedül a Semmelweis Egyetem döntött a hallgatói hozzájárulás mértékének módosítása mellett az egyes szakok kedveltségének függvényében. Így míg a ápoló és mentőtiszt szakok hallgatóinak csupán 70 ezer forintot kell majd fizetniük félévente, addig a keresettebb védőnő-, dietetikus- és gyógytornász képzésben 110, 120, illetve 150 ezer forintos összeggel kell számolniuk.

Várhatóan a tankönyvek ára is módosulni fog, a versenyt fokozhatja, hogy a például a 27 közgazdász és üzleti képzést folytató oktatóhely mindegyike ugyanazon könyveket használhatja majd a bolognai rendszer egységes tanterve miatt.

NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 23. 21:00
Agrárszektor  |  2026. július 23. 20:28