Az Erőforrás Alapítvány United Way Magyarország az Angyalfa Alapítvánnyal és Magyar Testvéri Börtöntársasággal közösen karácsonyi adománygyűjtő kampányt szervez olyan gyermekek számára, akiknek egyik vagy mindkét szülője börtönbüntetését tölti. Ezek a gyerekek önhibájukon kívül kerültek az élet egy visszafordíthatatlannak látszó csapdájába: nem elég, hogy csonka családban nőnek fel, így az anyagi megélhetésük is természetesen nehezebb, emellett át kell élniük a lelki traumát is, hogy egyik szülőjük börtönbüntetését tölti A szülőknek nem áll módjukban karácsonyi ajándékról gondoskodni, bár ők is szeretnék kifejezni szeretetüket, ragaszkodásukat.
Az ajándékozás segítségével próbáljuk jobban összetartani a családokat, elősegíteni a rehabilitációt és nevelni a gyermekeket. Az ajándékgyűjtő kampány nem első alkalommal kerül megrendezésre, hagyományteremtő szándékkal rendezzük meg több éve. Eddig kb. 500 gyereket tudtunk évente megajándékozni, idén szeretnénk 800, 1000 gyermeknek átadni a szeretet, a törődés érzését és a családi kötődés ajándékát. Hosszútávú célunk minden érintett családhoz eljutni, ami a statisztikák szerint 40-50 ezer gyermeket jelent.
A gyermekek számára gyermekruhát, könyvet, gyermekjátékokat gyűjtünk. Kérjük, segítsen Ön is, ajándékozzon meg egy gyermeket, ossza meg a Karácsony csodáját valakivel, akinek kevésbé szerencsés a családi helyzete. A kampányunk üzenete: Minden gyermeknek jár ajándék Karácsonyra!
Az adományokat a következő helyszíneken várjuk:
Erőforrás Alapítvány United Way Magyarország irodája: 1133 Bp., Pozsonyi út 54. munkanapokon 9-17 óráig. tel.: 320-8110
Angyalfa Alapítvány irodája: 1086 Bp, Dobozi u. 21. előzetes telefonon történő egyeztetés után: Kadlecsik Zoltán (20/824-6907)
Az adományok leadásának határideje: 2006. december 8.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Adományaikat a gyermekek nevében előre is köszönjük!
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








