Mondhatnánk, hogy nem érdemes túldramatizálni egy-egy voip-szolgáltató díjmódosítását, havi rendszerességű internetes-telefon körképünkből azonban tisztán látszik, hogy a piac a fizetőssé válás irányába robog. Akad persze még olyan oldal, ahonnan ingyenesen telefonálhatunk, érdemes azonban odafigyelni erre a szegmensre, mivel az átrendeződés jelentős mértékűnek mondható. Lássuk, mi történt az elmúlt hónap során!
Korábbi írásainkban rendszeresen kiemeltük, hogy a VoipBuster klónjai által ingyenesen kínált desztinációk promocionális jelleggel szerepeltek (illetve néhol még szerepelnek) a palettán, így elvileg nem kell megdöbbenni azon, ha fokozatosan fizethetünk minden oldalon a hazai vezetékes hálózatba irányuló hívásokért. Meg kell persze jegyezni, hogy a legtöbb oldal akkor kínálja csak az ingyenességet az adott célországokba korlátlanul (tehát hívásbontás nélkül), amennyiben az ügyfél befizet néhány eurót a virtuális számlájára. Ennek fényében egyértelmű, hogy miután elég ügyfél és pénz gyűlt össze, akkor megéri fizetőssé tenni a szolgáltatást és ugyanazon a cégen belül indítani egy új oldalt, mely egy darabig ingyen-perceket kínál, némi befizetés ellenében...
Változatlanul nem árt tudnunk, hogy az általunk fizetendő percdíjakra alapvetően két tényező hat:
• változik a szolgáltatók árpolitikája, vagy
• elmozdulás következik be a forint (euróval, dollárral, fonttal szembeni) árfolyamában.
A két tényező közül ez utóbbi szorulhat némi magyarázatra: a legtöbb szolgáltatónál euróban, dollárban, vagy éppen fontban tölthetjük fel virtuális számlánkat, így amennyiben ezt forint számlánkról tesszük, a mindenkor érvényes banki árfolyamon történik meg pénzünk átváltása. (Ha devizaszámlát vezetnénk, nem lenne hatással ránk az árfolyamváltozás, ennek azonban pótlólagos költségei vannak.)
Az alábbi táblázatban az egy családba tartozó VoipStunt, VoipCheap, VoipDiscount, VoipBuster és az InternetCalls esetében ki kell emelni, hogy az ingyenesség már hetente csak 300 percre lesz érvényes, az ezt meghaladó percekért 1 penny-t, illetve egy eurócentet kell fizetni a promóciós desztinációk esetében.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Yahoo honlapja szerint a megadott percdíjakra adó és egyéb díjak jöhetnek, míg másütt ezeket tartalmazzák a táblázatban feltüntetett értékek.
A Jajah esetében, annak specialitása miatt (két telefont kapcsol össze és nem a számítógépről kell beszélni) ki kell emelni, hogy magyar vezetékes számról indított hívások percdíjait vizsgáljuk.
Ha az árpolitikák nem is kedveztek a hazai voip-osoknak, a forint visszaerősödése mindenképpen pozitívan érinti a telefonálókat, érdemes lehet hát a jelenlegi szinteken feltölteni a virtuális számlaegyenlegeket.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Az újratölthető flakonok a kozmetikai iparba is betörtek (+Videó)
A Respray flakonokat már 30 üzletben tölthetjük újra.


