Az elhúzódó politikai válság Lengyelország gazdaságát is érezhetően érintheti - nyilatkozta a Reutersnek Zyta Gylowska pénzügyminiszter. A veszély abban van, hogy a konfliktusok alááshatják a fiskális konszolidációs terveket és a befektetői bizalmat. Véleménye szerint ha a politikai viharok elülnek, akkor a költségvetési hiány a következő évben érdemben csökkenhet a gazdasági növekedés gyorsulása
mellett.
Gylowska szerint most igen viharos a helyzet Lengylországban, nagy kérdés elé van állítva koalíció: vagy megcsinálja a szükséges intézkedéseket vagy végleg felbomlik. A miniszter elképzelhetőnek tartotta, hogy a dolgok végül rosszul sülnek el, ugyanis a politikai küzdelem már három éve folyik.
A lengyel parlament a héten szavaz mandátumának lerövidítéséről, miután Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök megbukott a bizalmi szavazáson az alsóházban. Ezzel növekedett annak a valószínűsége, hogy Lengyelországban előrehozott választások lesznek.
Ha Kaczynskinak nem sikerül meggyőzni a Lengyel Parasztpártot és néhány független képviselőt az együttműködésre, akkor a Jog és Igazságosság nem tud majd kormányozni. Ma reggel azonban már arról is születtek nyilatkozatok, hogy az Önvédelem az eddigi ellentétek ellenére is visszatér a kormánykoalícióba. Ha nem sikerül biztosítani a parlamenti többséget, akkor esélytelennek tűnik, hogy az euró bevezetéséhez is szükséges reformokat sikerül átverni a parlamenten, majd pedig megvalósítani azokat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kormány elképzelései szerint a költségvetési hiány jövőre a GDP 4.1%-át teheti ki, ami 2009-ben csökken majd 3% alá. A hiány lefaragásának egyfajta feltétele a gyors gazdasági növekedés is. Gilowska szerint Lengyelország számára egyfajta elrettentő példa Magyarország esete, ahol a politikusok a költségvetési hiányt a GDP 10%-a fölé engedték. A magyar példa szerint elegendő 2-3 év laza gazdaságpolitika ahhoz, hogy az összes makrogazdasági mutató romoljon.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








