Hivatásos határőr, katona, valamint egy kormányőr is részt vett egy budapesti irányítású piramisjáték szervezésében - derült ki a BRFK nyomozása során. A rendőrség már túlvan a 200-adik gyanúsítotti kihallgatáson, azonban csak most derült ki, hogy az idézettek közül többen fegyveres testületek tagjai.
Hivatásos határőr, katona, valamint egy kormányőr is részt vett egy budapesti irányítású piramisjáték szervezésében - derült ki a BRFK nyomozása során. A rendőrség már túlvan a 200-adik gyanúsítotti kihallgatáson, azonban csak most derült ki, hogy az idézettek közül többen fegyveres testületek tagjai - írja a Magyar Hírlap.
2004 októberében egy belvárosi szállodában történt rendőrségi rajtaütéssel kezdődött az eljárás, akkor a piramisjáték hat szervezőjét állították elő.
A jelentkezőknek 60 ezer forintot kellett befizetniük, de ha új tagokat toboroztak, jutalékra számíthattak. Az összeomlásig több mint 800-an jelentkeztek, akik közül mintegy 260 résztvevőről megállapították, hogy maguk is szerveztek be tagokat.
A fegyveres testületek tagjai ügyében folyó kihallgatásokat azonnal felfüggesztették, mivel velük szemben kizárólag a katonai ügyészség jogosult eljárni.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







