1 °C Budapest

Veres: igazat mondtam - majd megnyugszik a forintpiac

Pénzcentrum
2006. június 22. 08:53

"Amit a választások előtt mondtam, az igaz volt a választások után is, az ma is vállalható. Elég furcsa lenne, ha bárki rajtam kérné számon az adatokat" - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter az InfoRádió Aréna című tegnap esti műsorában a költségvetési hiány idei jelentős felfelé módosítása kapcsán. Ettől kicsit eltérő tartalmat jelent az a mondat, mely szerint: "van politikai döntés is

A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.

abban, hogy milyen prognózist fogalmazunk meg". Pénzügyminiszter szájából igen érdekes az is: a választások előtt senki sem tudta, hogy mekkora lesz a hiány, jelzése szerint több kalkulációt is készítettek, de "prognózisokat akkor lehet készíteni, amikor annak eljön az ideje. A választási kampány nem a prognóziskészítés ideje".

Veres a hiánymegugrással kapcsolatban elmondta: több olyan tétel is volt idén, amit senki sem tudott megbecsülni (ezek között pl. az árvíz és az újjáépítés költségeit, valamint az iraki adósság elengedéséből fakadó hiányt, illetve a madárinfluenza költségeinek esetleges növekedését hozta fel). Ezek összességében állítása szerint mintegy 200 milliárd forintot tettek ki.

A június 10-i elemzői háttérbeszélgetésen elhangzott, hogy az árvízi többletköltségek , illetve az iraki adósság elengedése mintegy 40-40 milliárd forintot tett ki, "egyéb tételek" összesen mintegy 110 milliárdos hiánynövekedést okoztak. Ezek így együtt valóban közel 200 milliárdot adnak ki, de ne felejtsük el: nem ennyivel, hanem 1100 (!) milliárd forinttal szaladna túl idén a hiány a tervhez képest, azaz távolról sem csak egyszeri tételek okozzák a problémát. A portfolio.hu véleménye szerint fontos lenne a hiány hatalmas túlszaladásának okait objektív módon kommunikálni.

2006.06.10 18:12
Veres: hova tűnt 1,100 mrd Ft?

Gyurcsány - Veres: 2:2 - ennek mi értelme?

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 646 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 7,28%), de nem sokkal marad el ettől a Sberbank 40 150 forintos törlesztőt (THM 7,66%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A pénzügyminiszter a forint sorozatos történelmi mélypontokra süllyedésének okait részben a nemzetközi folyamatokban, részben abban látja, hogy a bejelentett kormányzati intézkedések hatását még nem reagálta le teljes egészében a piac. Veres hozzátette: a parlament július elején szavaz majd a korrekciós intézkedésekről, a kormány pedig már meghozta a szükséges döntéseket, például a zárolásokról. Ezek a döntések a nemzetközi pénzügyi körök számára is bizonyítják a kormány elkötelezettségét, és ez rövid időn belül stabilizálja majd a forint árfolyamát - vélekedett a pénzügyi tárca vezetője. Veres ismét hangsúlyozta: a kormánynak nincs árfolyamcélja.

  
Érdekes, hogy a kormánynak nincs árfolyamcélja, a kormányfő ennek ellenére többször tesz kijelentéseket arra vonatkozóan, hogy az árfolyamnak hol "kellene" lennie, merre mozdulhat. Az ilyen kijelentések - ha nem teljesen szándékoltan is - érdemben hathatnak az árfolyamra, tehát mint verbális intervenció működnek.

Veres folyamatosan a külföldi körök információhiányára hivatkozik a negatív reakciók értelmezésekor (4%-os forintgyengülés, 50 bp körüli hozamemelkedés). Furcsa, hogy a másik oldalakról jellemzően nem jeleznek ilyen típusú információhiányt. Utalhatunk itt az IMF-re vagy az S&P-re is. Ha a kormány és a pénzügyminiszter valóban a külföldi (és hazai) befektetői körök megnyugtatására törekedne, arra feltehetően nem ez a legjobb módszer.

A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.
NAPTÁR
Tovább
2021. december 6. hétfő
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?