Kellemetlen meglepetésben volt része annak a skót háziasszonynak, aki a Tesco sajátmárkás mikrohullámú sütőben elkészítendő currys csirkéjét szerette volna otthon felszolgálni, a termék ugyanis sütés után egyszerűen felrobbant. A hölgy saját bevallása szerint betartotta a csomagoláson olvasható útmutatót, a Tesco illetékesei pedig soha nem találkoztak még ilyen esettel.

A vásárló most pert fontolgat, mivel elmondása szerint minden utasítást követett, hagyta is hűlni a kész ételt, ám amikor egy kanállal „megközelítette” a végterméket, az egyszerűen felrobbant és szétégette az arcát.
Ezt követően a hölgy (miután a kórházban ellátták) felvette a kapcsolatot a Tesco-val és az üzletben nagyon barátságosan bántak vele, a vevőszolgáltosok azonban mindössze 15 fontos vásárlási utalványt ajánlottak fel neki kártérítésként, mivel szerintük egyszerűen túlsütötte az ételt.
A Tesco szerint az elkészítési útmutató gondos tesztelések eredménye és ezidáig nem találkoztak hasonló panasszal, de a hús beszállítója felé is továbbították a történteket.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
Ajánlatunk
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.
Vásárlás legolvasottabb
1
2
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. augusztus 13. 13:10

Pénzcentrum | 2026. augusztus 13. 12:15

Agrárszektor | 2026. augusztus 13. 13:33