Míg a négyes metró budai állomásainak építésre kiírt tenderen volt visszalépő, addig a BKV másik nagy beruházásán nem változott a pályázók száma. Mind a négy résztvevő leadta a budapesti elektronikus jegy- és bérletrendszer (Elektra) létrehozására és üzemeltetésére vonatkozó módosított ajánlatát. - írja mai számában a Világgazdaság
Míg a négyes metró budai állomásainak építésre kiírt tenderen volt visszalépő, addig a BKV másik nagy beruházásán nem változott a pályázók száma. Mind a négy résztvevő leadta a budapesti elektronikus jegy- és bérletrendszer (Elektra) létrehozására és üzemeltetésére vonatkozó módosított ajánlatát. – írja mai számában a Világgazdaság
A tenderben benn maradt négy cég, illetve konzorcium képviselőivel február 6-8. között tárgyalnak a közlekedési vállalat szakemberei. Ezt követően a pályázóknak február 22-ig kell leadniuk a végleges ajánlataikat.
Az eddigi ajánlatok a beruházásra és a tíz éves üzemeltetési időszakra 67 és 84 milliárd forint közötti összeget tartalmaztak, ezek azonban a műszaki tartalom változása miatt módosultak.
Az árak magukban foglalják a beruházott tőkét, a tőke után fizetendő kamatokat, a felmerülő üzemeltetési, karbantartási és felújítási költségeket is. A nyertes pályázó építi majd ki s üzemelteti tíz évig az elektronikus jegy- és bérletrendszert, amiért a BKV rendelkezésre állási díjat fizet, így törleszti a vállalkozónak a beruházási és üzemeltetési költségeit. Ezt követően a rendszer a BKV tulajdona lesz.
FRISS HÍREK
Több friss hír
20:32
FRISS TŐZSDEHÍREK
Több friss hír
november 3. 20:32
Az Egyesült Államokra figyel a világ, mégis nagyot ment a magyar tőzsde: megindult a szárnyalás
november 3. 19:45
Így alakul a forint árfolyama a dollárral, euróval szemben: felemás napot zárt a magyar fizetőeszköz
Vásárlás legolvasottabb
1
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. november 3. 19:14

Pénzcentrum | 2026. november 3. 19:02

Agrárszektor | 2026. november 3. 20:32




