12 °C Budapest

Magyarország régió első !

Pénzcentrum
2005. október 11. 10:53

Magyarország a kockázati- és magántőke-befektetések volumenének GDP-hez viszonyított értékét tekintve 2004-ben megelőzte az összes régióbeli országot.

 
Magyarország a kockázati- és magántőke-befektetések volumenének GDP-hez viszonyított értékét tekintve 2004-ben megelőzte az összes régióbeli országot.
Az Európai Kockázati és Magántőke Egyesület (EVCA) felmérése szerint ugyan a magyar 0,119%-os GDP arányos befektetési volumen az európai átlagnak csupán a harmada, ám a vizsgált 20 ország[1] közül, ezzel a 2003. évi 17. helyről a 10. helyre jött fel. Ezzel az eredménnyel nemcsak az összes régióbeli országot előzte meg, hanem olyan piacokat is, mint az olasz, a belga, a svájci, osztrák, vagy a görög. Annak ellenére, e statisztika alapján  Magyarország a régiós vetélytársakat jelentősen megelőzte (Szlovákia a hazai arány 10,93%-át, Csehország a 19,34%-át míg Lengyelország csak az 55,55%-át érte el) a kockázati tőke GDP-hez viszonyított aránya hazánkban még mindig csak az európai átlag harmadát teszi ki (33,67%) (1. számú melléklet).
A magyar pozíció erősödését valamint a jövő évi kilátások javulását jelzi, hogy az EVCA szerint a régióbeli befektetésre 2004-ben összegyűjtött mintegy 430 millió € értékű friss tőkének a negyedét (109 millió €) magyarországi székhellyel vagy fiókkal rendelkező befektetők produkálták, miközben a régióbeli befektetéssel foglalkozó alapok is potenciális befektetési célpontként kezelik Magyarországot.
A források bővülése szempontjából pozitív fejlemény a régiót korábban még túl kockázatosnak ítélő nyugdíjalapok megjelenése az új regionális alapokban. E trendbe illeszkedik, hogy immár Magyarországon is megtörtént az első magánnyugdíjpénztári befektetés egy kockázatitőke-alapba, noha a jogszabályi háttér ezt igencsak megnehezíti. Ugyancsak a forrásbővülést érintő friss fejlemény, hogy Magyarországon 2004-ben állami források számottevő arányban egészítették ki a magánszektorbeli befektetők tőkéjét. Az EVCA statisztikája szerint 2004-ben gyűjtött források 32%-a kormányzati forrásból származott.
A Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (MKME) éves felmérése szerint a kockázati- és magántőke-befektetők Magyarországon 2004-ben 41 ügylet keretében 35 céget finanszíroztak, ami 2000 óta a legtöbb befektetési akciót jelentette. Ugyanakkor a tranzakciók 108 millió €-s összértéke némi visszaesést mutatott a korábbi években megszokott 110-120 millió € értékhez képest.
A fentiekben felsorolt pozitív fejlemények ellenére, ma Magyarországon hiányoznak a hazai intézményi befektetők. Ennek elsődleges oka, hogy a területet szabályozó törvény nem teszi lehetővé ezek bevonását. Ezzel szemben az európai statisztikák szerint az intézményi befektetők a bevont források mintegy kétharmadát adják

Az MKME bízik abban, hogy a közelmúltban kidolgozott, a piaci gyakorlatnak jobban megfelelő új törvényi szabályozási tervezet (amelyet várhatóan ősszel elfogad a Parlament) elősegíti a hazai intézményi befektetők bevonását a hazai alapokba, és megnyílik a lehetősége a tisztán hazai forrásból álló, elsősorban hazai piacban gondolkodó alapok előtt.


 
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 23. vasárnap
Emőke
12. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33