Akár bruttó 700 ezer forintot is kereshet egy targoncavezető, de regionálisan nagy eltérések lehetnek a bérekben.
2018 szeptemberében nyitja meg kapuit a Mercedes-Benz Akadémia Kecskeméten, ahol 250 fiatal fog gyakorlati képzésben részt venni. Az új központ ugyanakkor lehetőséget ad majd a megklévő munkatársak és vezetők továbbképzésére is. Hétfőn, a Mercedes-Benz sajtótájékoztatóján szó volt arról is, hogy az elérhető munkaerő hiánya jelenleg komoly kihívást jelent a gyár számára, különösen, hogy a következő években 2500 fővel növekszik majd a dolgozók száma, Ludvig Orsolya Stefanie, a cég Kommunikációs és vállalati kapcsolatok igazgatója azonban úgy fogalmazott, egyelőre nem aggódnak.
Néhány hét múlva teszik le az új Mercedes-gyár alapkövét Kecskeméten, szeptemberben pedig megnyitja kapuit a Mercedes-Benz Akadémia, ahol 250, köztük szakközépiskolás diák, főiskolás és elenlegi munkavállaló vehet részt képzéseken. Nem véletlen, hogy Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (MBMH) ügyvezető igazgatója a Mercedes-Benz hétfői sajtótájékoztatóján többször kiemelte a képzés fontosságát. Elmondta, Mercedes-Benz Akadémián a munkatársak és vezetők is esélyt kapnak arra, hogy továbbképzésen vegyenek részt. A 8000 négyzetméteres intézmény a Csillag Bölcsőde és Óvoda mellett kapott helyet, az autógyár közvetlen szomszédságában. Az oktatótermek belső képzéseknek, adminisztratív és gyártósori tréningeknek is helyet adnak majd, de a munkaerő toborzási és kiválasztási napokat az új munkavállalók gyártósori betanítását szintén ide fogják szervezni.
A képzés fontosságán kívül arról is beszélt, sokszínű csomagot kínálnak a juttatásokat tekintve, ami szerinte a régióban egyedülálló, hiszen érinti az egészséget, a családot, és sportprogramokat is. Ludvig Orsolya Stefanie, a cég Kommunikációs és vállalati kapcsolatok igazgatója a Pénzcentrum kérdésére elmondta, az anyagi juttatásokon kívül (ami szintén többsíkú, hiszen az alapbér mellé jár bónusz is), van cafeteria, és lehetőséget biztosítanak kedvezményes étkezésre, működik bérlakás-program, van bölcsőde, óvoda és iskola, ahová a gyárban dolgozók gyerekei járnak, kiemelte a sportolási lehetőséget, nem is csak Kecskeméten, de a környező városkban is igénybe lehet venni a sportkártyával edzőtermek szolgáltatásait, úszni lehet járni, de akár kosarazásra, focira is van lehetőség.
- mondta Ludvig Orsolya, hozzátéve, az egészségmegőrzésre is nagy hangsúlyt fektetnek, van helyi orvosi szolgálat és rendszeres egészségügyi szűrőprogramokon is részt vehetnek a munkavállalók, anélkül, hogy szabadságot kellene kivenniük. Kiemelte, a lépések, amiket a munkavállalók megtartása érdekében tettek, meghozták az eredményt, idén a Mercedes-Benzt a legvonzóbb hazai munkáltatójának választották.
Josip Niksic, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Arra a kérdésre, elkezdték-e már keresni az új dolgozókat és mik a tapasztalataik, mennyire nehéz a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben megfelelő szakembert találni, Ludvig Orsolya azt mondta, keresgélik már az embereket, de a toborzás igazán csak jövőre kezdődik. A 2500 új munkavállaló közül sokan a régi gyárból érkeznek, azok, akik szeretnének előrelépni, tehát kapnak erre lehetőséget. Nagyon sok munkakörre vadásznak embert, itt is lesz présüzem, karosszéria üzem, festő üzem és összeszerelő üzem, vagyis szükség lesz emberekre a gyártósorra, de logisztikai munkatársakra, minőségbiztosítással foglalkozó kollégákra is. Úgy fogalmazott, vannak még azért a munkaerőpiacon kiaknázatlan lehetőségek: példaként a kisgyerekes anyákat, vagy a dolgozni akaró időseket említette, valamint a fiatalokat. Úgy fogalmazott, a cél, hogy a fiatalok lássák, nem csak külföldön van lehetőség, Magyarországon is lehet jó munkahelyet találni. Toborzási tapasztalatokról egyelőre nem tudott beszámolni, a termelést az új gyár 2020 végén kezdi meg, vagyis addigra kell megtalálni a szükséges embereket.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







