Már most drámai a helyzet a Velencei-tónál, és szakértők szerint az idei év új negatív rekordot hozhat.
Kitálaltak a hazai szakértők: így úszhatod meg a legkomolyabb büntetéseket, ha a NAV-val van dolgod
Legyen szó akár magánszemélyekről, akár vállalkozókról, senki sem kap szívesen levelet az adóhatóságtól. Az pedig pláne ritka, hogy valaki maga keresse meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, ha épp nem ég a ház. Eközben a gyakorlat inkább azt mutatja: a NAV már rég nem csak szankcionáló szereplő, hanem olyan partner, amelynek időben feltett kérdésekkel, egyeztetésekkel és együttműködéssel komoly kockázatok előzhetők meg. A tapasztalatok szerint a hibák jelentős része még a kezdeti szakaszban rendezhető lenne, ha az adózók nem csak végső esetben fordulnának a hatósághoz. Hasonlóképpen az ember jellemzően már csak akkor fordul adótanácsadókhoz is, amikor már nagy a baj. A Pénzcentrum hazai tanácsadó cégeket kérdezett ezzel kapcsolatban a tapasztalataikról és arról, hogy mi lenne a praktikus stratégia adókérdésekben. A szakértők szerint a szemléletváltás nemcsak biztonságot, hanem pénzügyi előnyt is jelenthetne a cégeknek.
Az adóhivatal már rég nem az a szerv, amelyik csak figyelmeztetés nélkül osztja a bírságokat, mégis sokaknak még ma is görcsbe rándul a gyomra, ha levelet kap a NAV-tól. Ez a régi beidegződés meggátolhatja a magánszemélyeket, vállalkozókat attól, hogy ügyeiket még az előtt rendezni tudják az adóhatósággal, hogy nagyobb baj lenne belőlük. Lapunk kérdésére a hazai tanácsadó cégek elmondták, milyen előnnyel járhat, ha a hatóságot megtanuljuk partnerként kezelni, illetve hogy mikor érdemes adótanácsadók segítségét kérni.
Bagdi Lajos, a Niveus partnere szerint fontos, hogy ha partnerként tekintünk a NAV-ra, akkor könnyebb a hibák korai javítása. "A NAV is egyre inkább adategyeztetési lehetőségeket kínál, amelyekkel elkerülhetők a bírságok. Az időben történő kommunikáció csökkenti az ellenőrzések kockázatát. Emellett sok hasznos szolgáltatás (pl. bevallástervezet) is elérhető" - mondta el lapunknak a szakértő.
Honyek Péter, a PwC személyi jövedelemadóval foglalkozó tanácsadási csapatának igazgatója szerint sokan ma is megrémülnek, ha a NAV-tól levelet kapnak. De ez a félelem kevéssé megalapozott a szakértő szerint, hiszen az elmúlt két évtizedben az adóhatóság adózó-baráttá vált. Ezt az ellenőrzések száma és jellege is jól mutatja. "A NAV évente átlagosan 140-150 ezer ellenőrzést végez, amelyek közül kevesebb mint tízezer adóellenőrzés. A többi ellenőrzés során az adóhatóság csak a feltárt hibák javítására kéri fel az adózókat anélkül, hogy bírságokat szabna ki" - mondta a szakértő.
Adóellenőrzések során az a tapasztalatunk, hogy az adóhatóság sokkal megértőbb és elfogadóbb lehet azokkal az adózókkal, amelyek együttműködnek a hatósággal, és nem akadályozzák az eljárást
- emelte ki Honyek Péter, aki hozzátette: "Ugyanakkor nehéz az adóhatósággal felvenni a kapcsolatot egy adózási szempontból összetett ügylet megvalósítása előtt. Természetesen ilyen esetben is lehet állásfoglalást kérni a NAV-tól, de az nem köti az ellenőröket. Ezért a bonyolult tranzakciók megvalósítása előtt célszerű adótanácsadó, adószakértő segítségét kérni."
Szücs Andrea, a KPMG Associate Partner szakértője hangsúlyozta, hogy a NAV-ot nem csak akkor érdemes felkeresni, amikor már baj van – időben, partneri szemlélettel fordulva az adóhatósághoz számos előnyt élvezhetünk. Egyszerűbb, hétköznapi ügyekben (például adategyeztetés, általános tájékoztatás, vagy önellenőrzés esetén) a NAV ügyfélszolgálata vagy online útmutatói gyors és segítőkész iránymutatást adnak, ezzel megelőzhető jó néhány hiba vagy kellemetlen meglepetés - mondta el a szakértő.
Egy-egy összetettebb, speciális szakterületet érintő kérdésnél (például nemzetközi adózás, részvényjuttatások, vagy jogkövetési vizsgálat) már mindenképpen célszerű adótanácsadó vagy könyvelő bevonása is, hiszen a NAV általános tájékoztatása nem helyettesítheti a személyre szabott szakszerű tanácsadást. Ha azonban nyitottak vagyunk az együttműködésre, kérdezünk, és időben egyeztetünk, az jelentősen csökkenti a későbbi bírságok, hibák és vitás helyzetek kockázatát
- mondta a KPMG szakértője.
Dr. Paulik Laura, a Deloitte adóosztályának, magánszemélyek adózásával foglalkozó csoportjának szenior menedzsere azt mondta, hogy a tapasztalatok szerint a NAV alapvetően nem automatikusan szankcionáló, hanem a feltárt hibák rendezésére irányuló hozzáállást követ. Az adateltérés azonosításakor pl. elsősorban támogató eljárás indul, amelyben a hatósággal együttműködve tisztázni és rendezni lehet az esetleges hibákat, ezzel megelőzve a komolyabb adóhatósági eljárásokat (jogkövetési vizsgálat/adóellenőrzés), amelyek súlyosabb szankciókhoz is vezethetnek - mondta el a szakértő.
Az adóhatósággal a párbeszéd azonban nemcsak egy már megindult eljárás esetén lehetséges és érdemes. A telefonos (TEL adatlap) és elektronikus (DÁP, Ügyfélkapu+, e-papir) ügyintézés lehetőséget teremt arra, hogy az adózó a személyes ügyeiben közvetlenül és egyszerűen intézhessen kérdéseket, észrevételeket az adóhatóság felé. Emellett előfordulhat például, hogy a NAV automatikus rendszere a bevallás feldolgozása során valamely hibát, észrevételt jelez, megakasztva ezzel a bevallás sikeres feldolgozását. Érdemes az erről kapott adóhatósági értesítést is mielőbb egyeztetni az adóhatósággal, mivel az adózó így közvetlen segítséget kaphat az ügy rendezéséhez
- mondta el lapunknak a Deloitte szakértője.
Mikor érdemes adótanácsadó segítségét kérni?
A hazai tanácsadócégek tapasztalatai szerint a vállalkozók jellemzően már csak akkor kérik szakértők tanácsát, ha bajban vannak, vagy fajsúlyos döntést kell meghozniuk. Miközben számos más esetben hasznos lehet külső szakértők bevonása.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Szücs Andrea, a KPMG szakértője szerint például a cégek általában akkor keresik fel az adótanácsadót, amikor már valamilyen nagyobb, összetettebb döntés előtt állnak, például jelentős tranzakció, céges átalakulás, nemzetközi ügylet, vagy közelgő NAV ellenőrzés esetén. Ilyenkor a szakértő támogatása nemcsak biztonságot, hanem kifejezetten megtérülő befektetést jelenthet - mondta el.
Ugyanakkor a legtöbb későbbi bírság, jogvita vagy elmaradt pénzügyi lehetőség már a tervezési fázisban, vagy akár egy új tevékenység elindításánál, cégalapításnál is megelőzhető lenne, ha időben kérnénk tanácsot. Ugyanez igaz pályázatok, beruházások előtt is, hiszen egy jó adótanácsadó segít eligazodni a támogatási, adózási feltételek útvesztőjében
- hangsúlyozta Szücs Andrea, aki szerint további nehézségek merülhetnek fel a munkavállalók külföldi kiküldetése, külföldi munkavégzése kapcsán, amelyeket nemcsak adózási, hanem társadalombiztosítási és bevándorlási szempontból is rendezni szükséges. Utóbbiak esetében különösen fontos az előre tervezés a szakértő szerint, mert szemben az adózási kérdésekkel ezek utólag már csak nehézkesen vagy sehogy nem rendezhetőek.
"Azaz, nemcsak a problémák megoldásánál, hanem azok megelőzésénél, a hatékonyabb működés és a pénzügyi lehetőségek kiaknázásánál is kulcsfontosságú a szakember bevonása" -tette hozzá a KPMG szakértője.
Honyek Péter, a PwC szakértője szerint a cégtulajdonosok ugyancsak leginkább nagyértékű vagy szokatlan ügyletek, befektetések, cégcsoport átalakítások előtt kérik adótanácsadók segítségét. Ilyen lehet a szakember szerint például egy kutatás-fejlesztési project elindítása, egy leányvállalat eladása vagy munkavállalók nemzetközi kiküldetése.
Nagyon fontos, hogy a tanácsadó bevonása akkor lehet igazán hasznos, ha az ügylet megvalósítása előtt kérik a segítségét, hiszen sok esetben az elérni kívánt cél többféleképpen is megvalósítható, mely alternatíváknak eltérő lehet az adókövetkezménye
- mondta el Honyek Péter.
Bagdi Lajos, a Niveus partnere szerint szintén még mindig jellemző, hogy sok cég csak probléma (ellenőrzés, bírság) esetén kér segítséget, illetve gyakori még nagyobb változásoknál (pl. növekedés, új tevékenység, nemzetközi ügyek). "Pedig célszerű már tervezési fázisban bevonni szakértőt, vagy adott esetben folyamatosan konzultálni szakértővel. Így ugyanis elkerülhetők a későbbi hibák és még optimalizálható is az adózás" - mondta a Niveus szakértője.
Mondd el, mit gondolsz: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Segíts nekünk még jobbá tenni a Pénzcentrumot! Egy rövid, anonim kérdőívvel szeretnénk jobban megismerni, hogyan használod az oldalt, milyen témák érdekelnek, és miben fejlődhetnénk tovább. A válaszaid alapján finomítjuk tartalmainkat, rovatainkat, sőt akár új szolgáltatásokat is bevezethetünk, hogy még hasznosabbak legyünk a mindennapi pénzügyi döntéseidben. A kitöltés mindössze 10–12 perc, és minden visszajelzés nagy segítség számunkra.
Create your own user feedback survey
Elképesztő profitrobbanás Zsozeatya cégében: ennyit vett ki vállalkozásából a magyar YouTube sztárja
Sikeres évet zárt Zsozeatya cége: a Zsizinátor Kft. árbevétele 2025-ben már meghaladta a 205 millió forintot
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








