Nepp Zoltán, a Lidl Magyarország beszerzési ügyvezető igazgatója szerint a lánc hazai nyereségességének kulcsa a hatékonyság és a szigorú költségkontroll.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) célzott élelmiszerbiztonsági ellenőrzést végzett három fővárosi bevásárlóközpont – az Árkád Budapest, a Westend City Center és a Pólus Center –ételudvarában. Az akció soránösszesen 12 vendéglátóegységet vizsgált meg a hatóság, mely során súlyos higiéniai és élelmiszerbiztonsági hiányosságokat tárt fel.
A bevásárlóközpontok ételudvarain jellemzően többféle vendéglátóegység – gyorsétterem, büfé, egyéb étkezési szolgáltató – működik egymás közvetlen szomszédságában. Ezek az egységek gyakran osztoznak közös használatú háttérhelyiségeken, mint például az öltözőkön, személyzeti mosdókon, gazdasági folyosókon, továbbá a hulladékkezelési és kártevő-mentesítési feladatokat is rendszerint a bevásárlóközpont üzemeltetője látja el.
Az ellenőrzések során a szakemberek több egységnél sérült padló-, fal- és mennyezetburkolatot találtak, mely nehezítette a felületek tisztán tartását és elősegítette a kártevők megtelepedését. A vizsgálatok alatt az is kiderült, hogy a nem megfelelően karbantartott szellőzőrendszerek a zsíros lerakódások és visszafolyások miatt rontották az elszívás hatékonyságát. Az NKFH hiányosságokat állapított meg a nyersanyagok és készételek elkülönített tárolásával kapcsolatban, valamint észrevételezte, hogy több helyszínen nem megfelelő módon választották el a különböző higiéniai szintű munkafolyamatokat. A házhozszállításból eredő megnövekedett árukészlet a korlátozott raktárkapacitással párosulva szintén élelmiszerbiztonsági kockázatot
jelentett.
A Pólus Center ételudvarán kiemelten aggályos körülményeket talált a hatóság, ahol központi
tálcamosó hiányában a vendégtálcák mosogatása a konyhai vagy zöldség-előkészítő helyiségekben
történt, mely súlyos higiéniai kifogásokat vetett fel.
Több vendéglátóegység esetében az úgynevezett HACCP, azaz élelmiszerbiztonsági irányítási rendszerek általános, sablonos dokumentációra épültek, melyek nem feleltek meg az adott konyhatechnológiai eljárásokra vonatkozó követelményeknek. A dolgozók sok esetben nem részesültek megfelelő élelmiszer-higiéniai oktatásban, illetve több egységben nem tudták bemutatni érvényes egészségügyi alkalmassági igazolásukat sem.
A vizsgált élelmiszerek közül 14 tétel lejárt minőségmegőrzési-idejű, 16 tétel lejárt fogyaszthatósági idejű, 21 tétel jelöletlen és nyomonkövethetetlen volt, 1 tételt pedig helytelen fagyasztási technológiával kezeltek, ezért az ellenőrzések eredményeként a hatóság azokat azonnal kivonta a forgalomból. A feltárt súlyos élelmiszer-higiéniai és biztonsági hiányosságok miatt mind a 12 ellenőrzött vendéglátóhely ellen eljárás indult.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Dr. Német-Weingartner Lilla, az NKFH elnöke hangsúlyozta, hogy az élelmiszerbiztonság nem csupán jogszabályi kötelezettség, hanem közös felelősség a fogyasztók egészségének védelme érdekében. A hatóság elkötelezett amellett, hogy a magyar családok számára biztonságos környezetet, a vállalkozások számára pedig átlátható és betartható szabályozási kereteket biztosítson.
Az NKFH a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a vendéglátóhelyek élelmiszerbiztonsági ellenőrzésére, különös tekintettel a nagy forgalmú, közösségi használatú terek higiéniai körülményeire.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







