Összesen 270 milliárd forintnyi kamatmentes európai uniós hitelkeret vált elérhetővé a hazai kis- és középvállalkozások számára a Ganz Ábrahám-program részeként.
Csökkent Sebestyén Balázs cégének árbevétele, de így is több mint 100 millió forint osztalékot vett ki.
Sebestyén Balázsnak az Opten cégadatbázis szerint két vállalkozása van: a Dharmacsakra Kft. és a Phova Kft., közülük utóbbi folytat aktív gazdasági tevékenységet.
A Phova Kft. 2024-ben 376 millió forintos árbevételt ért el, amelyből 112 millió forint adózott eredmény származott. A műsorvezető ebből 115 millió forint osztalékot vett ki.
A friss adatok alapján a cég teljesítménye valamelyest visszaesett az előző évhez képest - jegyzi meg a 24.hu. 2023-ban még 460 millió forintos bevétel mellett 176 millió forintos nyereséget könyvelhetett el a vállalkozás, amely után 146 millió forint osztalékot fizetett ki Sebestyénnek.
A Phova Kft. főként a műsorvezető médiás tevékenységeihez kapcsolódó bevételeket gyűjti össze, a Dharmacsakra Kft. viszont évek óta nem mutat érdemi működést.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







